Magyar foci

Átalakítja a 2021-es focinaptárat is a koronavírus

Gera Zoltán szerint a jövő évi, magyar-szlovén rendezésű U21-es Eb új időpontot kaphat.

Az UEFA 2021-re halasztotta a nyári Európa-bajnokságot; a magyar 21 éven aluli válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Gera Zoltán pedig arra számít, hogy ez a döntés a magyar-szlovén közös rendezésű, jövő évi korosztályos Eb-t is befolyásolja. A DIGI Sport híradójának azt mondta: valószínűleg nem jövő nyáron rendezik majd a magyar-szlovén rendezésű U21-es Eb.

Teljesen ésszerű döntést hoztak, első az egészség, fő a biztonság, most mindenkinek oda kell figyelni arra, hogy ez a vírus minél hamarabb visszaszoruljon. Úgyhogy mindenkinek egy kicsit fegyelmeznie kell magát. Felelősségteljesen kell élni, viselkedni, úgyhogy teljesen egyetértek azzal, hogy elhalasztották a felnőtt Eb-t

– kommentálta az Eb budapesti nagykövetének is megválasztott Gera az UEFA azon döntését, amely szerint nem idén nyáron, hanem csak majd 2021-ben rendezik meg a futball-Eb-t.

2021-ben rendezik meg a foci-Eb-t
Halasztani kell a koronavírus-járvány miatt.

De az élet így sem áll le Geránál, aki így is talál magának elfoglaltságot.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert van hová kimenni, a kertbe, itthon vagyok a gyerekekkel, élvezem a velük való közösséget, hogy együtt lehetek velük. Nyilván ez egy rossz helyzet, hogy most kényszerből van ez, az iskolát is bezárták, de azokkal érzek együtt, akiknek esetleg nehezebb a munkájuk miatt, nincsenek tartalékjaik. Nem mindenki olyan szerencsés esetleg, mint a másik, vannak, akik nagyon komoly hiányt szenvednek, úgyhogy nagyon remélem, ez minél előbb megszűnik.

De a futballra is figyel természetesen Gera.

Csinálom itthonról a dolgomat, lehetőségem van arra, hogy képezzem magam, meccseket nézzek, nyilván a mi mérkőzéseink is elmaradnak, a jövő évi U21-es Európa-bajnokságot is valamilyen szinten ez befolyásolja, valószínűleg nem jövő nyáron fogják megrendezni az U21-es Eb-t, hanem valamikor máskor. De ezzel kapcsolatban sincsen még információm, de mindent el kell fogadni, vannak fontosabb dolgok is, mint a futball.

A magyar válogatott nem a legjobb előjelekkel készült a bulgáriai pótselejtezőre. Willi Orbán sérült, többen pedig nem játszanak külföldi csapatukban, vagy éppen formán kívül szerepelnek.

Orbán Willinek a személye azért nagyon meghatározó a magyar válogatott életében. Nagyon reméljük, hogy addigra mindenki felépül, a legjobb formáját fogja nyújtani, és az azért nem egy hátrány, sőt annak van értelme, hogy ha nézők előtt lehet mérkőzéseket rendezni. Az nem nézett ki volna jól, ha zárt kapus mérkőzéseket rendeznek Budapesten az Eb-n, úgyhogy nagyon-nagyon remélem, hogy majd ha helyreáll a rend, akkor Bulgáriában egy jó mérkőzést fog játszani a válogatott, remélhetőleg nyerni fog, és akkor majd hazai pályán, egy gyönyörű, új stadionban, telt ház előtt kiharcolhatja a csapat az Eb-részvételt. Ebben bízunk, ebben reménykedünk, reméljük, hogy minden jól fog alakulni, és nemsokára arról beszélhetünk, hogy megvan az időpont, hogy mikor lesznek a találkozók, a játékosok jó formában vannak, és várhatjuk a mérkőzéseket.


Kiemelt kép:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.