Magyar foci

Bocsánatot kért a szurkolóktól a Fehérvár vezetőedzője

A Zalaegerszeg hajrában szerzett gólokkal 2-0-ra legyőzte a címvédő Mol Fehérvárt a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán. A zalaiak találatait Eduvie Ikoba és Hegedűs Olivér szerezték a 83., illetve a 88. percben.

Hatalmasat égett a Fehérvár Zalaegerszegen
Négy NB I-es csapat, két gól a Magyar Kupában.

Nem csoda, ha a találkozó után csalódottan értékelt a klub honlapján a fehérvári vezetőedző, Joan Carrillo.

Először is gratulálok a Zalaegerszegnek a győzelemhez. A játék képe alapján nem biztos, hogy jobbak voltak nálunk, de azzal nem lehet vitatkozni, hogy szereztek két gólt és nyertek 2-0-ra. Az első félidőt nem kezdtük rosszul, bár a labdajáratás ritmusa lassabb volt, mint amelyet látni szeretnék, mégis sok helyzetet tudtunk kialakítani – ezek azonban kimaradtak. A második játékrészt viszont a hazaiak kezdték jobban, majd egy szép támadás végén meg is szerezték a vezetést. Ezt követően mentünk az egyenlítésért, szervezetlenné váltunk és megkaptuk a második gólt is. Komplikált helyzetbe hoztuk magunkat, de hiszem, hogy van olyan minőségi a keretünk, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot a szerdai visszavágón. Azt megígérem, hogy harcolni fogunk a továbbjutásért szerdán is a hármas sípszóig. A szurkolóinktól pedig szeretnék elnézést kérni az eredmény és a mutatott játék miatt is.

A visszavágót jövő szerdán rendezik.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik