Magyar foci

Kihallgatták a Ferencváros légiósát a DVSC elleni mérkőzés után

Összetörték az autóját, amit egy barátjának adott kölcsön.

Vasárnapra virradó éjszakára valaki összetörte a kocsiját a Ferencváros légiósának, Isaelnek. A Ripost úgy tudja, hogy a sofőr Budapesten, a II. kerületi Tölgyfa utcában belehajtott a labdarúgó ott parkoló autójába, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei bejelentés alapján 2020. március 1-jén intézkedtek a Budapest, II. kerület Tölgyfa utcában, mert onnan anyagi káros balesetről érkezett bejelentés. A rendőrök kiérkezésekor a feltételezett okozó már nem tartózkodott a helyszínen. A rendőrök a szükséges intézkedéseket megtették, a helyszínen tartózkodó sértettet meghallgatták és az anyagi káros baleset körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják

– írta a lap megkeresésére a BRFK.

Isael Barbosa egyébként a baleset előtt, péntek éjszaka éppen a csapat népligeti szállásán aludt, mert a Fradinál a játékosok a meccset megelőző éjszaka összetartásra vonulnak. Isael egy barátjának adta kölcsön az autóját, ő parkolt le vele oda, ahol a baleset történt. Az ügyben a focistát is kihallgatta a rendőrség.

Kiemelt fotó: www.fradi.hu

Olvasói sztorik