Magyar foci

Hivatalos bejelentés: Zalaegerszegre költözik az Újpest

Egyre bátrabbakat húznak a lila-fehérek vezetői.

A Csakfoci információi szerint jó eséllyel az Újpest ideiglenes otthona – a 230 kilométerre lévő – zalaegerszegi stadion lehet. Ezúttal a Puskása Akadémia elleni hazai bajnokit vinnék jó messzire a fővárostól.

Amióta a Szusza Ferenc Stadion gyepét játékra alkalmatlannak nyilvánította az MLSZ, a lila-fehérek játszottak Szegeden egy Magyar Kupa-mérkőzést, Kaposváron egy bajnokit.

Szegedre költözik az Újpest
A lila-fehéreknek közel 200 kilométerre kell utazniuk a hazai bajnokikra.

A portál úgy tudja, felmerült annak a lehetősége, hogy a Puskás Akadémia elleni, február 29-re kisorsolt bajnokit is Kaposváron játszanák le, ám az ott szerzett negatív tapasztalatok miatt hétfőn jött a fordulat és a negyedik kerületiek kérvényezték, hogy más helyszínen játszhassanak, Zalegerszegen.

Szombaton szóban megegyeztünk a kaposvári vezetőkkel arról, hogy a következő két hazai mérkőzésünket náluk játsszuk le, a Rákóczi elleni bajnoki után azonban a szakmai stábunk kérte, a rossz talaj miatt próbáljunk más megoldást találni. Hogy miként jutottunk el egyáltalán Kaposvárig? Természetesen jó néhány helyszínnel próbálkoztunk, de különböző okok miatt több is kiesett. Néhány NB II-es stadion azért nem jöhetett szóba, mert élvonalbeli mérkőzés megrendezésére alkalmatlan, arról nem is beszélve, hogy március tizennegyedikén a teljes NB II-es fordulót szombaton játsszák le. Aztán volt olyan stadion, amelynek üzemeltetői kerek perec elutasítottak bennünket, a diósgyőri stadionban rendezvényt tartanak, így Kaposvár és Zalaegerszeg maradt. Keressük a megoldást, kedden minden bizonnyal kiderül, hol leszünk otthon

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az újpestiek ügyvezetője, Berta Csaba.

Az újpesti klub időközben hivatalosan is megerősítette, a 23. és a 25. fordulóban esedékes bajnoki mérkőzésüket Zalaegerszegen rendezik.

Kiemelt fotó: Újpest FC Facebook

Olvasói sztorik