Magyar foci

Eddig tartott a tavaszi veretlenség: otthon kapott ki a Debrecen

Eddig tartott a Debrecen tavaszi veretlensége, Vitelki Zoltán csapata a Puskás Akadémia és a Fehérvár elleni döntetlen, illetve az Újpest és a Diósgyőr elleni győzelem után hazai pályán sima, 3-1-es vereséget szenvedett a harmadik helyen álló Mezőkövesdtől.

Fölényben játszott, rangadót nyert a Fradi
Zubkov gólja a Fehérvár ellen lehet, címvédést érhet.

Pedig a Debrecen kezdte veszélyesebben a mérkőzést, mégis a vendégek szereztek vezetést, a 29. percben Dino Besirovic előreívelését követően Pillár Róbert jól érkezett, és tíz méterről a bal alsó sarokba fejelt (0-1).

A 37. percben Besirovic került ziccerbe, de volt szíve passzolni, az érkező Budu Zivzivadze pedig nem hibázott (0-2).

A szünetben megpróbálta rendezni a sorokat a Debrecen, de a 48. percben ismét a Mezőkövesd talált be: egy lecsorgó labdát a csereként beállt Silye Erik terelt a hálóba (0-3).

A hazaiak szépítő találatát a 90. percben Nikola Trujic szerezte (1-3).

A negyedik helyezett Puskás Akadémia sem adta alább, a felcsútiak 3-1-re verték a Kisvárdát. A 35. percben Szolnoki Roland szerzett vezetést egy lecsúszott beadással (és a vendégek kapusának hathatós segítségével), a 64. percben David Vanecek növelte az előnyt, a 72. percben Jozef Urblík is betalált, végül Gosztonyi András a 81. percben szépített és beállította a végeredményt.

A ZTE négy nyeretlen mérkőzés után nagyon összekapta magát, nem véletlenül nyilatkozta az Újpest elleni mérkőzés előtt Márton Gábor edző, hogy rajtuk jelen helyzetben csak a győzelem segíthet.

Ugyan a 17. percben egy szép góllal a vendégek szereztek vezetést – Andreias Calcan a 16-os bal sarkától tekert szépen a bal felső sarokba –, de a 28. percben Radó András előbb egy szép szóló után egyenlített, majd a 72. percben 16 méterről kilőtte a bal alsót, három ponthoz juttatva ezzel a még mindig kiesőhelyen álló újoncot.

Az utolsó helyezett Kaposvár nem volt képes hasonló bravúrra, a Honvéd Davide Lanzafame 6. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött vendégként, míg a Diósgyőr hazai pályán verte 2-0-ra a Paksot.

NB I, 21. forduló

Debrecen-Mezőkövesd 1-3 (0-2)
gól: Trujic (90.), illetve Pillár (29.), Zivzivadze (37.), Silye (48.)

 

ZTE-Újpest 2-1 (1-1)
gól: Radó (28., 72.), illetve Calcan (17.)

 

Kaposvár-Honvéd 0-1 (0-1)
gól: Lanzafame (6.)

 

Puskás Akadémia-Kisvárda 3-1 (1-0)
gól: Szolnoki (35.), Vanecek (64.), Urblík (72.), illetve Gosztonyi (81.)

 

Diósgyőr-Paks 2-0 (1-0)
gól: Ivanovski (28.), Hasani (79.)

 

Ferencváros- Fehérvár 1-0 (0-0)
gól: Zubkov (51.)

 

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 46 pont
2. Fehérvár 40
3. Mezőkövesd 38
4. Puskás Akadémia 34
5. Honvéd 32
6. Diósgyőr 29
7. Debrecen 27
8. Újpest 25
9. Kisvárda 24
10. Paks 23
11. ZTE 21
12. Kaposvár 10

Kiemelt fotó: dvsc.hu

Olvasói sztorik