Magyar foci

Ugrai célja, hogy visszakerüljön a válogatottba

Legutóbb két éve kapott lehetőséget, Marco Rossi ez idáig nem számolt vele.

Ugrai Roland kedden aláírt a Budapest Honvéd csapatához, majd a klub honlapjának adott interjújában beszélt első benyomásairól, érzéseiről. A 27 éves, ötszörös magyar válogatott támadó azt tűzte ki célul maga elé, hogy csapatával a dobogón végezzen, vagy harcolja ki az Európa Ligába való szereplést.

Szeretném, ha a csapat dobogón végezne, vagy kiharcolná az Európa-ligában való szereplést, amit pedig az egyéni céljaimat illeti, nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, csak annyit mondanék, hogy motivált vagyok, és mivel az előző félévem nehezen alakult, ezért kettőzött erővel küzdök majd, hogy bizonyítsak

– mondta.

Mint elárulta, külföldről is voltak megkeresései, ugyanakkor úgy érezte, ha Kispesten jól szerepel, akkor esélye lesz bekerülni Marco Rossi válogatottjába. Ugrai 2017-ben a svájciak elleni 5-2-es zakó alkalmával debütált a nemzeti csapatban, legutóbb 2018 márciusában Kazahsztán ellen ölthette magára a címeres mezt – akkor még Georges Leekens irányított.

Kiemelt kép: honvedfc.hu
Olvasói sztorik