Magyar foci

Bódognak a hozzáállás és a mentalitás a legfontosabb

Az új vezetőedző úgy tudja, vannak hosszabb távú célok is Kisvárdán.

A kisvárdai klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bódog Tamás veszi át az első csapat irányítását, már a hétvégi, Kaposvár elleni bajnoki is leül a kispadra.

Úgy látom, a keret erősebb annál, ahol jelenleg a csapat áll, de ahhoz túlságosan rövid idő telt el, hogy pontosan megítéljem a csapat pontos erejét. Úgy gondolom és azt hallottam, hogy jóképességű játékosok alkotják a keretet, remélem, jól tudunk majd szerepelni. A csütörtöki edzés előtt szóltam néhány szót a csapathoz, kihangsúlyozva, hogy nálam nagyon fontos a hozzáállás és a mentalitás. Fontos, hogy csapatként működjünk, mindenki egy irányba húzzon, és akarjon sikert elérni, sikerorientált legyen

– nyilatkozta Bódog a klub honlapjának.

Az edző a németországi életét feladva fogadta el a kisvárdaiak hívó szavát, de azt mondja, nem volt nehéz döntés.

Jól összerakott csapattal dolgozhatok, és itt vannak hosszabb távú célok, amelyek megvalósulásában tudok is segíteni. A Diósgyőrből távozásom óta eltelt lassan két évet sem futball nélkül töltöttem, hiszen látogattam edzéseket és konferenciákon vettem részt, szóval igyekeztem képezni magam. Ha az elején nem is, de az utóbbi időben már igen csak hiányzott a napi munka és tempó, ami jellemzi az edző életét. Megfordultam több országban, több csapatnál, Dániában, Ausztriában és Angliában látogattam meg korábbi csapattársaimat, miközben természetesen lakóhelyem, a Mainz mérkőzéseit és edzéseit is figyelemmel követtem

– indokolt az edző.

Kiemelt fotó: Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik