Magyar foci sport

Bódog Tamás lett a Kisvárda vezetőedzője

A kisvárdai klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bódog Tamás veszi át az első csapat irányítását, már a hétvégi, Kaposvár elleni bajnoki is leül a kispadra. A csütörtöki edzést még csak kívülről figyelte.

A Kisvárda 19 fordulót követően csak a tizedik a bajnokságban, mindössze három ponttal van a kiesőzóna előtt. Legutóbb épp közvetlen riválisával, az utolsó előtti Zalaegerszeggel játszott 1-1-es döntetlent. A szezont még Miriuta Lászlóval a kispadon kezdte a csapat, akinek a helyét a szezon közben Kocsis János vette át, de bekerült az edzői stábba Dajka László is. Dajkáról azt írta a közlemény, hogy marad feladata a klubnál Bódog kinevezése után is.

Bódognak ez lesz a második NB I-es vezetőedzői munkája, korábban a DVTK-t irányította, korábban pedig volt a Mainz pályaedzője, valamint a Fehérvár, a Leipzig és a Bröndby másodedzője.

Az NB I-es edzőváltások a szezonban

2019. szeptember 3-4. – Diósgyőr: Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás

2019. október 8-16. – Kisvárda: Miriuta László helyett Kocsis János, Dajka László

2019. november 3. – Paks: Szivics Tomiszlav helyett megbízott edzőként Osztermájer Gábor

2019. november 25. – Fehérvár: Marko Nikolic helyett Joan Carillo

2019. december 27-30. – Debrecen: Herczeg András helyett Vitelki Zoltán

2020. február 6. – Kisvárda: Dajka László helyett Bódog Tamás

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!