Magyar foci sport

Mit ér a reform ott, ahol az égből hullik a közpénz?

Az MLSZ keretlimittel és fizetési sapkával igyekszik ésszerűséget csempészni a magyar futballgazdaságba. De vajon van esély racionalitásra ott, ahol látszólag végtelen mennyiségű közpénz áll a csapatok rendelkezésére? Végiggondoltuk.

„Új korszak kezdődik a labdarúgásban” – hirdette májusban a szövetség honlapja az éppen soros MLSZ-kongresszus végső konklúziójaként. Az ott és akkor elhatározott irányváltási szándékból mostanra lett valóság, a bejelentett szabályváltoztatások pedig alaposan felkavarhatják az állami forrásokban fürdőző magyar klubcsapatok életét.

Ez a bizonyos májusi MLSZ-kongresszus volt az, amelyen Csányi Sándor OTP-vezér, a szövetség elnöke a klubok fejére olvasta, hogy az ablakon dobálják ki azt a pénzt, amit nem is ők kerestek meg.

Magyarországon mintha ostobák lennének a klub tulajdonosai. Képzeljék el, hogy van 504 igazolt játékos, csapatonként 42, és az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlen egy percet se játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy ilyen kerettel dolgozzon a klub, akkor, amikor pénzügyi gondok vannak?

Mivel Csányi a kialakult helyzetet nyilvánosan is a „hűtlen gazdálkodás kategóriájába” sorolta, az nem meglepetés, hogy az MLSZ úgy határozott: rákényszeríti a csapatokat a felelősebb gazdálkodásra. Az már inkább, hogy ehhez milyen eszközöket választott végül a szövetség.

Az első, és talán legfontosabb változtatás, hogy a következő évadtól az NB I-es klubok maximum 25 fős keretekkel dolgozhatnak. Ez a limit az évad során kizárólag U19-es, vagy fiatalabb korú játékosokkal lesz növelhető.

Ettől az új szabálytól várja azt az MLSZ, hogy „csökkenjen a csapatoknál alkalmazásban lévő, de keveset szerepeltetett labdarúgók száma.” De vajon joggal?

Induljunk ki abból a statisztikából, amelyet a tavaszi kongresszuson maga Csányi Sándor citált elő. Eszerint a klubok az előző szezonban összesen 281 játékost küldtek pályára – azaz csapatonként átlagban 23,5-et. Innen nézve tehát nem lehet gond a kérés teljesítésével, marad viszont a kínzó kérdés: vajon mire kell a kluboknak a másik 200 darab igazolt játékos?

Nos, ha hihetünk a klubok magyarázatának, a fennmaradó játékostömeg nagy részét azok a 16-19 év közötti fiatalok teszik ki, akik csapatuktól már profi szerződést kaptak. Ennek oka elsősorban az, hogy a csapatok erőteljesen védik saját nevelésű futballistáikat: a magyar játékos ugyanis a belső piacon kifejezetten értékes (az MLSZ saját, ún. produktivitási rendszere alapján osztja el a szponzori pénzek egy részét a klubok között, ebben pedig nagyon értékesek az U19-es játékosok szereplései), ezért tehát senki sem szeretné azt kockáztatni, hogy valamelyik fiatal tehetsége fillérekért (ún. nevelési költségtérítésért) igazoljon át egy másik csapathoz. Ha profi szerződést kap a játékos, azzal védve van, lehet ugyanis érte átigazolási összeget kérni. Azt talán mondanunk sem kell, hogy ezen játékosok esetében maga a szerződés megléte a fontos, túlnyomó többségük ugyanis az első keret többi játékosához képest elenyésző összeget keres – nagy tömegben persze ezek az összegek is jelentős tételt alkothatnak a klubok bérstruktúráján belül.

Ha elfogadjuk, hogy mindez valóban így van, és a profi szerződéssel rendelkező, ám játékpercet az NB I-ben csak elvétve kapó játékosok nagy része 19 éven aluli, akkor viszont már bőven nem egyértelmű, lesz-e érdemi hatása az MLSZ szabályváltoztatásának. Ha az U19-es játékosok egyébként sem számítanak bele a 25-ös limitbe, ellenben a most nem használt játékosok nagy része ebbe a kategóriába esik, mitől lenne elvárható nagyságrendi változás?

Íme, az idei NB I-es évad keretszámai:

Kiválóan látszik, miszerint klubok fele már több, mint 25 különböző játékost használt az idény során – igaz, ezt némileg árnyalja, hogy a téli átigazolási időszakban több csapatnál volt jelentős átalakítás a személyi állományban. Sokkal látványosabb és fontosabb viszont azt felismerni, hogy az U19-es játékosok lényegében alig kerülnek pályára a hazai bajnokságban.

Számszerűen a legtöbb húsz év alatti labdarúgó (4 fő) a Debrecenben és a Felcsútban lépett pályára az idei szezonban, játékperceket tekintve viszont a Zalaegerszeg a legerősebb (1208) – igaz, náluk javarészt egyetlen ember, a Fehérvártól kölcsönkapott utánpótlás-válogatott Bolla Bendegúz hozza a számokat. Íme, a legtöbb NB I-es játékpercet teljesítő húsz év alatti játékosok névsora az idei szezonban:

Az idei NB I-es szezonban összesen 5414 percet kaptak azok a játékosok, akik még nem töltötték be 20. életévüket, ám ennek a számnak majdnem 60%-át a három legtöbbet szerepeltetett fiatal játékos, Kovácsréti, Kusnyír és Bolla gyűjtötte össze. Az 5414 játékperc egyébként a teljes sokaság 3,12%-át jelenti, azaz Magyarországon jelenleg a húsz év alatti fiatalok lényegében elhanyagolható mennyiségű játéklehetőséghez jutnak. (Ha nominálisan vizsgálódunk, a helyzet alig valamivel jobb: összesen tizenkilenc 20. életévét be nem töltött játékos kapott lehetőséget a szezonban, ami a pályára lépett játékosok 6,6%-a.)

A környező országokban a helyzet így fest:

Vagyis Magyarország – miközben mindegyik más régiós versenytárshoz képest közpénzek sokszorosát költi futballra – sereghajtó a régióban. (Kézenfekvő párhuzamot szolgáltathat Ausztria, ahol az állam szintén komoly összegekkel támogatja az utánpótlás-nevelést, cserébe azért, hogy a klubok a szövetségi stratégia alapelvei mentén képezzék a játékosokat. Az együttműködés eredményeként az osztrák ligában – amely jelen idő szerint Európa 12. legerősebb bajnoksága – idén a játékpercek csaknem 7%-a húsz éven aluli játékosoknak jutott.)

Az adatokat látva két kérdés adódik:

  1. Ha a jelenleg nem használt játékosok nagy része valójában 20 év alatti fiatal, akkor segíti-e érdemben az a keretlimit, amelyen ez a korosztály javarészt kívül esik? Tényleg kaphat emiatt érdemben több lehetőséget néhány magyar fiatal?
  2. És vajon kellene-e ilyen módon ösztökélni a klubokat saját fiatal tehetségeik (piaci értelmezésben: legnagyobb értékeik) használatára, ha azok valóban versenyképesek lennének a bajnokságban?

A trendeket és a számokat vizsgálgatva leginkább arra juthat az ember, hogy az alapvető probléma még mindig abban van, hogy egyszerűen

nincs elegendő mennyiségű tehetséges fiatal magyar játékos az NB I-ben.

A Privátbankár üzleti szaklap nemrég úgy becsülte: az új szabályok értelmében mintegy kéttucatnyi futballista válhat létszámfelettivé a magyar ligában, ez pedig – a szintén néhány hete napvilágra került hazai átlagfizetéssel (3,3 millió forint) számolva – csaknem egymilliárd forintos megtakarítást jelenthet a kluboknak.

Azaz csak jelenthetne, ha a klubok nem okoskodnának úgy, hogy a mennyiségen megspórolt pénzt minőségbe fektetik. Könnyű ugyanis belátni, hogy a legegyszerűbb út egy ilyen szabályváltozás után az, ha a megspórolt pénzt újabb, még jobb, következésképp még drágább (ennélfogva pedig szükségszerűen valószínűleg külföldi) labdarúgók fizetésére költik a csapatok.

Vélhetően ezt a hatást elkerülendő az MLSZ úgy döntött, a keretlimit mellett bevezet egy másik korlátozást is a következő évtől, amely a játékosok összesített bértömegére vonatkozik. Ennek részleteiről egyelőre nem tudni közelebbit, de tény: a köznyelv máris fizetési sapkaként fordította le a szövetségi elképzelést.

A fizetési sapkának – elsősorban az amerikai major sportokból ismerős módon – többféle formája létezik. Lehet kemény (ebben az esetben a klubok számára előírt összesített bértömeg nem átléphető), de puha is (ekkor a túlköltekezőket különféle szankciókkal, például ún. luxusadóval sújtja a liga). A különféle fizetési plafonok alkalmazásában egy a közös: szinte kizárólag zárt ligarendszerekben használják őket. Hogy miért? A fizetési sapka elsődleges és legnagyobb haszna ugyanis az, hogy egy zárt rendszeren belül képes megteremteni a versenyképes egyensúlyt.

Bolla Bendegúz a legtöbbet foglalkoztatott U19-es focista az NB I-ben. Fotó: Getty Images/Szirtesi László

A zárt rendszer azért fontos kritérium, mert ellenkező esetben a fizetési sapka jelentősen rontja a klubok versenyképességét a rendszeren kívüli szereplőkkel szemben. Vegyünk egy egyszerű példát: ugyan ki akarna a Premier League-ben futballozni, ha ott a potenciálisan megkereshető bérének felső plafonja lenne, miközben Spanyolországban nem? Akármelyik európai topliga vezetné be elsőként – és egyedüliként – a fizetési sapkát, azonnal komoly versenyhátrányba kerülne a hasonló színvonalú, rivális bajnokságokkal szemben az átigazolási piacon.

Ehhez képes az amerikai major sportok ereje az unikalitásban rejlik. NBA-ből, NFL-ből, NHL-ből nincs másik: aki a legmagasabb szinten és profiként akar sportolni, az csak és kizárólag ezekben a zárt versenyrendszerekben teheti meg. Ráadásul a ligákba a játékosok beáramlása is szigorúan szabályozott/korlátozott (ez az ún. draft-rendszer lényege, amelyen belül a választási sorrend ugyancsak az esélykiegyenlítést célozza).

A fizetési sapka bevezetése lényegében kiiktatja az inflációt a ligán belül – egyetlen csapat számára sem adott ugyanis a lehetőség, hogy több pénz elköltésével szerezzen versenyelőnyt riválisaival szemben. A fizetések növekedésének egy ilyen rendszerben egyetlen forrása van: a bevételek emelkedése. Ha több nézője lesz a meccseknek, ha több szponzor jelentkezik, ha a liga vezetése magasabb áron értékesíti a közvetítési jogokat a televízióknak, akkor több pénz osztható el a klubok között arányosan, ez pedig a fizetési sapka megemelését irányozhatja elő. Leegyszerűsítve: csak akkor jut nagyobb szelet a tortából, ha a liga összteljesítménye nő. Másképp nem.

Egy ilyen rendszeren belül versenyelőnyt a jobb teljesítmény, a fine margin-ok beazonosítása és kiaknázása vagy az innováció jelenthet. Találd meg hamarabb a tehetségeket, neveld ki a saját sztárjaidat, csapj le azokra a játékosokra, akikben mások nem látják az értéket, csak te. Teremts fenntartható intézményi környezet, válassz edzőt, menedzsert és játékost is tiszta koncepció, hosszú távú stratégia mentén, tervezz előre, kockáztass jókor és/vagy okosan. Diverzifikáld a kockázatot, járj a riválisok előtt két lépéssel. Ugye, hogy színtiszta Amerika?

Visszatérve a magyar futballra: az könnyen belátható, hogy az NB I nem zárt közeg. Éppen emiatt viszont nem látni tisztán, hogyan működhetne nálunk a fizetési sapka.

A kemény verzió (egy, a mostani Fradi és Fehérvár bérkereténél alacsonyabb összegben meghatározva) egyértelműen versenyhátrányt jelentene a nemzetközi kupaszereplésre ácsingózó csapatainknak. Egy szintén kemény, de a jelenlegi topcsapataink teljes bérkeretének szintje környékén meghúzott fizetési sapkának viszont nincsen értelme, hiszen a mezőny több mint háromnegyede számára nem érzékelhető, nem korlátoz, nem szabályoz.

Ha puha korlátban gondolkozik az MLSZ, és a keret átlépését engedi, csak épp valamilyen büntetést ró ki cserébe (vagy pláne, ha „csak” jutalmat von el a renitensektől), akkor szintén nem kerül légy a papírra – a magyar klubok nagy többségének ugyanis pont annyi közpénz áll rendelkezésére, amennyire éppen szüksége van. Egy ilyen szcenárió esetén a korlát lényegében semmit nem jelentene; aki ugyanis átlépi, az pluszban az esetleges „luxusadót” is zsebből, oppardon, a mi zsebünkből fizethetné ki.

A problémákat így áttekintve talán nem véletlen, hogy Európában jelenleg sehol nem működik a szó amerikai értelmében vett fizetési sapka. Az egyetlen ország, ahol hasonló korlátozásra példát találni, Kína – egy másik olyan állam, ahol az elmúlt években (természetesen egészen más nominális nagyságrendben) alapvetően közpénzből indult el a futballgazdaság felpörgetése.

Az idei évtől kezdődően Kínában az Ázsián kívüli játékosok maximum évi nettó 2 millió fontot, a hazaiak pedig évi maximum 1,1 millió fontot vihetnek haza, miközben a klubokra vonatkozóan is életbe lépett két korlátozás. Egyrészt a klubok teljes évi működési költsége nem haladhatja meg a 121 millió fontot, a játékosoknak kifizetett bérkeret pedig nem lehet több, mint ennek az összegnek a 60%-a.

Egyelőre nem tudni, Magyarországon melyik irányba indul el a szabályozás, az azonban biztos, hogy hatalmas a szórás az NB I-es klubok éves árbevétele és a teljes bérkeretek között. A 2018-as naptári év üzleti adatai alapján a bajnokságban végül másodikként végző MOL Fehérvár például csaknem hatszorosát költötte bérekre annak az összegnek, amelyet a tabellán mögötte következő DVSC megengedhetett magának. Íme, a lista (fontos megjegyezni, hogy itt nem pusztán a játékosok fizetéséről van szó, hanem a teljes bérkeretről):

Az összegeket látva – és feltételezve, hogy ezek legnagyobb hányadát a játékosok fizetései adják ki, az arányok pedig nem változnak jelentősen, ha a többi munkavállaló bérét lefejtjük a végösszegről – adódik a kérdés: hol lehetne reálisan meghúzni egy fizetési sapka határát?

Ha a bérkereteknek a klubok éves bevételéhez viszonyított arányát vesszük, a helyzet talán valamivel egyszerűbb: a kínai példában szereplő 60%-os arányt hét csapat nem teljesítette (a 2018-as üzleti év alapján, tesszük hozzá gyorsan. Talán segítene kiegyenlíteni a torzításokat – mint pl. a Vidi EL-szereplése –, ha három év átlagát venné alapul a szabályozás).

A 60% felettiek:

  • Ferencváros – 77%
  • DVSC – 63%
  • Mezőkövesd – 61%
  • Paks – 74%
  • Kisvárda – 82%
  • DVTK – 79%
  • Haladás – 78%

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy az MLSZ az UEFA Financial Fair Play rendszerében lefektetett 70%-os ajánlást kívánja szabályozási szintre emelni – mint példánkban látszik, ennek a limitnek például a legutóbbi lezárt üzleti év adatai alapján a bajnok Ferencváros sem tudott megfelelni (öt másik csapat mellett, ami már a mezőny felét jelenti).

És akkor már csak egy aggály a végére: ha a bevételek arányában lesz korlátozva a játékosoknak kifizethető összesített bértömeg, akkor a rendszer megint csak semmit nem tudna kezdeni az irányított állami szponzorációval, ami az elmúlt években a magyar futballgazdaság legfontosabb szervező erejévé vált. Hiszen tekinthető vajon érdemi korlátnak egy ilyen arányszám akkor, amikor egy 1800 fős dunántúli település futballcsapatának éves bevétele 11 millió euróra rúg?

A kérdés költői. Csak nehogy az MLSZ próbálkozásai is azok legyenek.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.