Magyar foci

Mit ér a reform ott, ahol az égből hullik a közpénz?

Az MLSZ keretlimittel és fizetési sapkával igyekszik ésszerűséget csempészni a magyar futballgazdaságba. De vajon van esély racionalitásra ott, ahol látszólag végtelen mennyiségű közpénz áll a csapatok rendelkezésére? Végiggondoltuk.

„Új korszak kezdődik a labdarúgásban” – hirdette májusban a szövetség honlapja az éppen soros MLSZ-kongresszus végső konklúziójaként. Az ott és akkor elhatározott irányváltási szándékból mostanra lett valóság, a bejelentett szabályváltoztatások pedig alaposan felkavarhatják az állami forrásokban fürdőző magyar klubcsapatok életét.

Ez a bizonyos májusi MLSZ-kongresszus volt az, amelyen Csányi Sándor OTP-vezér, a szövetség elnöke a klubok fejére olvasta, hogy az ablakon dobálják ki azt a pénzt, amit nem is ők kerestek meg.

Magyarországon mintha ostobák lennének a klub tulajdonosai. Képzeljék el, hogy van 504 igazolt játékos, csapatonként 42, és az 504-ből az elmúlt szezonban 223 egyetlen egy percet se játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy ilyen kerettel dolgozzon a klub, akkor, amikor pénzügyi gondok vannak?

Mivel Csányi a kialakult helyzetet nyilvánosan is a „hűtlen gazdálkodás kategóriájába” sorolta, az nem meglepetés, hogy az MLSZ úgy határozott: rákényszeríti a csapatokat a felelősebb gazdálkodásra. Az már inkább, hogy ehhez milyen eszközöket választott végül a szövetség.

Az első, és talán legfontosabb változtatás, hogy a következő évadtól az NB I-es klubok maximum 25 fős keretekkel dolgozhatnak. Ez a limit az évad során kizárólag U19-es, vagy fiatalabb korú játékosokkal lesz növelhető.

Ettől az új szabálytól várja azt az MLSZ, hogy „csökkenjen a csapatoknál alkalmazásban lévő, de keveset szerepeltetett labdarúgók száma.” De vajon joggal?

Induljunk ki abból a statisztikából, amelyet a tavaszi kongresszuson maga Csányi Sándor citált elő. Eszerint a klubok az előző szezonban összesen 281 játékost küldtek pályára – azaz csapatonként átlagban 23,5-et. Innen nézve tehát nem lehet gond a kérés teljesítésével, marad viszont a kínzó kérdés: vajon mire kell a kluboknak a másik 200 darab igazolt játékos?

Nos, ha hihetünk a klubok magyarázatának, a fennmaradó játékostömeg nagy részét azok a 16-19 év közötti fiatalok teszik ki, akik csapatuktól már profi szerződést kaptak. Ennek oka elsősorban az, hogy a csapatok erőteljesen védik saját nevelésű futballistáikat: a magyar játékos ugyanis a belső piacon kifejezetten értékes (az MLSZ saját, ún. produktivitási rendszere alapján osztja el a szponzori pénzek egy részét a klubok között, ebben pedig nagyon értékesek az U19-es játékosok szereplései), ezért tehát senki sem szeretné azt kockáztatni, hogy valamelyik fiatal tehetsége fillérekért (ún. nevelési költségtérítésért) igazoljon át egy másik csapathoz. Ha profi szerződést kap a játékos, azzal védve van, lehet ugyanis érte átigazolási összeget kérni. Azt talán mondanunk sem kell, hogy ezen játékosok esetében maga a szerződés megléte a fontos, túlnyomó többségük ugyanis az első keret többi játékosához képest elenyésző összeget keres – nagy tömegben persze ezek az összegek is jelentős tételt alkothatnak a klubok bérstruktúráján belül.

Ha elfogadjuk, hogy mindez valóban így van, és a profi szerződéssel rendelkező, ám játékpercet az NB I-ben csak elvétve kapó játékosok nagy része 19 éven aluli, akkor viszont már bőven nem egyértelmű, lesz-e érdemi hatása az MLSZ szabályváltoztatásának. Ha az U19-es játékosok egyébként sem számítanak bele a 25-ös limitbe, ellenben a most nem használt játékosok nagy része ebbe a kategóriába esik, mitől lenne elvárható nagyságrendi változás?

Íme, az idei NB I-es évad keretszámai:

Kiválóan látszik, miszerint klubok fele már több, mint 25 különböző játékost használt az idény során – igaz, ezt némileg árnyalja, hogy a téli átigazolási időszakban több csapatnál volt jelentős átalakítás a személyi állományban. Sokkal látványosabb és fontosabb viszont azt felismerni, hogy az U19-es játékosok lényegében alig kerülnek pályára a hazai bajnokságban.

Számszerűen a legtöbb húsz év alatti labdarúgó (4 fő) a Debrecenben és a Felcsútban lépett pályára az idei szezonban, játékperceket tekintve viszont a Zalaegerszeg a legerősebb (1208) – igaz, náluk javarészt egyetlen ember, a Fehérvártól kölcsönkapott utánpótlás-válogatott Bolla Bendegúz hozza a számokat. Íme, a legtöbb NB I-es játékpercet teljesítő húsz év alatti játékosok névsora az idei szezonban:

Az idei NB I-es szezonban összesen 5414 percet kaptak azok a játékosok, akik még nem töltötték be 20. életévüket, ám ennek a számnak majdnem 60%-át a három legtöbbet szerepeltetett fiatal játékos, Kovácsréti, Kusnyír és Bolla gyűjtötte össze. Az 5414 játékperc egyébként a teljes sokaság 3,12%-át jelenti, azaz Magyarországon jelenleg a húsz év alatti fiatalok lényegében elhanyagolható mennyiségű játéklehetőséghez jutnak. (Ha nominálisan vizsgálódunk, a helyzet alig valamivel jobb: összesen tizenkilenc 20. életévét be nem töltött játékos kapott lehetőséget a szezonban, ami a pályára lépett játékosok 6,6%-a.)

A környező országokban a helyzet így fest:

Vagyis Magyarország – miközben mindegyik más régiós versenytárshoz képest közpénzek sokszorosát költi futballra – sereghajtó a régióban. (Kézenfekvő párhuzamot szolgáltathat Ausztria, ahol az állam szintén komoly összegekkel támogatja az utánpótlás-nevelést, cserébe azért, hogy a klubok a szövetségi stratégia alapelvei mentén képezzék a játékosokat. Az együttműködés eredményeként az osztrák ligában – amely jelen idő szerint Európa 12. legerősebb bajnoksága – idén a játékpercek csaknem 7%-a húsz éven aluli játékosoknak jutott.)

Az adatokat látva két kérdés adódik:

  1. Ha a jelenleg nem használt játékosok nagy része valójában 20 év alatti fiatal, akkor segíti-e érdemben az a keretlimit, amelyen ez a korosztály javarészt kívül esik? Tényleg kaphat emiatt érdemben több lehetőséget néhány magyar fiatal?
  2. És vajon kellene-e ilyen módon ösztökélni a klubokat saját fiatal tehetségeik (piaci értelmezésben: legnagyobb értékeik) használatára, ha azok valóban versenyképesek lennének a bajnokságban?

A trendeket és a számokat vizsgálgatva leginkább arra juthat az ember, hogy az alapvető probléma még mindig abban van, hogy egyszerűen

nincs elegendő mennyiségű tehetséges fiatal magyar játékos az NB I-ben.

A Privátbankár üzleti szaklap nemrég úgy becsülte: az új szabályok értelmében mintegy kéttucatnyi futballista válhat létszámfelettivé a magyar ligában, ez pedig – a szintén néhány hete napvilágra került hazai átlagfizetéssel (3,3 millió forint) számolva – csaknem egymilliárd forintos megtakarítást jelenthet a kluboknak.

Azaz csak jelenthetne, ha a klubok nem okoskodnának úgy, hogy a mennyiségen megspórolt pénzt minőségbe fektetik. Könnyű ugyanis belátni, hogy a legegyszerűbb út egy ilyen szabályváltozás után az, ha a megspórolt pénzt újabb, még jobb, következésképp még drágább (ennélfogva pedig szükségszerűen valószínűleg külföldi) labdarúgók fizetésére költik a csapatok.

Vélhetően ezt a hatást elkerülendő az MLSZ úgy döntött, a keretlimit mellett bevezet egy másik korlátozást is a következő évtől, amely a játékosok összesített bértömegére vonatkozik. Ennek részleteiről egyelőre nem tudni közelebbit, de tény: a köznyelv máris fizetési sapkaként fordította le a szövetségi elképzelést.

A fizetési sapkának – elsősorban az amerikai major sportokból ismerős módon – többféle formája létezik. Lehet kemény (ebben az esetben a klubok számára előírt összesített bértömeg nem átléphető), de puha is (ekkor a túlköltekezőket különféle szankciókkal, például ún. luxusadóval sújtja a liga). A különféle fizetési plafonok alkalmazásában egy a közös: szinte kizárólag zárt ligarendszerekben használják őket. Hogy miért? A fizetési sapka elsődleges és legnagyobb haszna ugyanis az, hogy egy zárt rendszeren belül képes megteremteni a versenyképes egyensúlyt.

Bolla Bendegúz a legtöbbet foglalkoztatott U19-es focista az NB I-ben. Fotó: Getty Images/Szirtesi László

A zárt rendszer azért fontos kritérium, mert ellenkező esetben a fizetési sapka jelentősen rontja a klubok versenyképességét a rendszeren kívüli szereplőkkel szemben. Vegyünk egy egyszerű példát: ugyan ki akarna a Premier League-ben futballozni, ha ott a potenciálisan megkereshető bérének felső plafonja lenne, miközben Spanyolországban nem? Akármelyik európai topliga vezetné be elsőként – és egyedüliként – a fizetési sapkát, azonnal komoly versenyhátrányba kerülne a hasonló színvonalú, rivális bajnokságokkal szemben az átigazolási piacon.

Ehhez képes az amerikai major sportok ereje az unikalitásban rejlik. NBA-ből, NFL-ből, NHL-ből nincs másik: aki a legmagasabb szinten és profiként akar sportolni, az csak és kizárólag ezekben a zárt versenyrendszerekben teheti meg. Ráadásul a ligákba a játékosok beáramlása is szigorúan szabályozott/korlátozott (ez az ún. draft-rendszer lényege, amelyen belül a választási sorrend ugyancsak az esélykiegyenlítést célozza).

A fizetési sapka bevezetése lényegében kiiktatja az inflációt a ligán belül – egyetlen csapat számára sem adott ugyanis a lehetőség, hogy több pénz elköltésével szerezzen versenyelőnyt riválisaival szemben. A fizetések növekedésének egy ilyen rendszerben egyetlen forrása van: a bevételek emelkedése. Ha több nézője lesz a meccseknek, ha több szponzor jelentkezik, ha a liga vezetése magasabb áron értékesíti a közvetítési jogokat a televízióknak, akkor több pénz osztható el a klubok között arányosan, ez pedig a fizetési sapka megemelését irányozhatja elő. Leegyszerűsítve: csak akkor jut nagyobb szelet a tortából, ha a liga összteljesítménye nő. Másképp nem.

Egy ilyen rendszeren belül versenyelőnyt a jobb teljesítmény, a fine margin-ok beazonosítása és kiaknázása vagy az innováció jelenthet. Találd meg hamarabb a tehetségeket, neveld ki a saját sztárjaidat, csapj le azokra a játékosokra, akikben mások nem látják az értéket, csak te. Teremts fenntartható intézményi környezet, válassz edzőt, menedzsert és játékost is tiszta koncepció, hosszú távú stratégia mentén, tervezz előre, kockáztass jókor és/vagy okosan. Diverzifikáld a kockázatot, járj a riválisok előtt két lépéssel. Ugye, hogy színtiszta Amerika?

Visszatérve a magyar futballra: az könnyen belátható, hogy az NB I nem zárt közeg. Éppen emiatt viszont nem látni tisztán, hogyan működhetne nálunk a fizetési sapka.

A kemény verzió (egy, a mostani Fradi és Fehérvár bérkereténél alacsonyabb összegben meghatározva) egyértelműen versenyhátrányt jelentene a nemzetközi kupaszereplésre ácsingózó csapatainknak. Egy szintén kemény, de a jelenlegi topcsapataink teljes bérkeretének szintje környékén meghúzott fizetési sapkának viszont nincsen értelme, hiszen a mezőny több mint háromnegyede számára nem érzékelhető, nem korlátoz, nem szabályoz.

Ha puha korlátban gondolkozik az MLSZ, és a keret átlépését engedi, csak épp valamilyen büntetést ró ki cserébe (vagy pláne, ha „csak” jutalmat von el a renitensektől), akkor szintén nem kerül légy a papírra – a magyar klubok nagy többségének ugyanis pont annyi közpénz áll rendelkezésére, amennyire éppen szüksége van. Egy ilyen szcenárió esetén a korlát lényegében semmit nem jelentene; aki ugyanis átlépi, az pluszban az esetleges „luxusadót” is zsebből, oppardon, a mi zsebünkből fizethetné ki.

A problémákat így áttekintve talán nem véletlen, hogy Európában jelenleg sehol nem működik a szó amerikai értelmében vett fizetési sapka. Az egyetlen ország, ahol hasonló korlátozásra példát találni, Kína – egy másik olyan állam, ahol az elmúlt években (természetesen egészen más nominális nagyságrendben) alapvetően közpénzből indult el a futballgazdaság felpörgetése.

Az idei évtől kezdődően Kínában az Ázsián kívüli játékosok maximum évi nettó 2 millió fontot, a hazaiak pedig évi maximum 1,1 millió fontot vihetnek haza, miközben a klubokra vonatkozóan is életbe lépett két korlátozás. Egyrészt a klubok teljes évi működési költsége nem haladhatja meg a 121 millió fontot, a játékosoknak kifizetett bérkeret pedig nem lehet több, mint ennek az összegnek a 60%-a.

Egyelőre nem tudni, Magyarországon melyik irányba indul el a szabályozás, az azonban biztos, hogy hatalmas a szórás az NB I-es klubok éves árbevétele és a teljes bérkeretek között. A 2018-as naptári év üzleti adatai alapján a bajnokságban végül másodikként végző MOL Fehérvár például csaknem hatszorosát költötte bérekre annak az összegnek, amelyet a tabellán mögötte következő DVSC megengedhetett magának. Íme, a lista (fontos megjegyezni, hogy itt nem pusztán a játékosok fizetéséről van szó, hanem a teljes bérkeretről):

Az összegeket látva – és feltételezve, hogy ezek legnagyobb hányadát a játékosok fizetései adják ki, az arányok pedig nem változnak jelentősen, ha a többi munkavállaló bérét lefejtjük a végösszegről – adódik a kérdés: hol lehetne reálisan meghúzni egy fizetési sapka határát?

Ha a bérkereteknek a klubok éves bevételéhez viszonyított arányát vesszük, a helyzet talán valamivel egyszerűbb: a kínai példában szereplő 60%-os arányt hét csapat nem teljesítette (a 2018-as üzleti év alapján, tesszük hozzá gyorsan. Talán segítene kiegyenlíteni a torzításokat – mint pl. a Vidi EL-szereplése –, ha három év átlagát venné alapul a szabályozás).

A 60% felettiek:

  • Ferencváros – 77%
  • DVSC – 63%
  • Mezőkövesd – 61%
  • Paks – 74%
  • Kisvárda – 82%
  • DVTK – 79%
  • Haladás – 78%

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy az MLSZ az UEFA Financial Fair Play rendszerében lefektetett 70%-os ajánlást kívánja szabályozási szintre emelni – mint példánkban látszik, ennek a limitnek például a legutóbbi lezárt üzleti év adatai alapján a bajnok Ferencváros sem tudott megfelelni (öt másik csapat mellett, ami már a mezőny felét jelenti).

És akkor már csak egy aggály a végére: ha a bevételek arányában lesz korlátozva a játékosoknak kifizethető összesített bértömeg, akkor a rendszer megint csak semmit nem tudna kezdeni az irányított állami szponzorációval, ami az elmúlt években a magyar futballgazdaság legfontosabb szervező erejévé vált. Hiszen tekinthető vajon érdemi korlátnak egy ilyen arányszám akkor, amikor egy 1800 fős dunántúli település futballcsapatának éves bevétele 11 millió euróra rúg?

A kérdés költői. Csak nehogy az MLSZ próbálkozásai is azok legyenek.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.