Magyar foci

Hétközi forduló jön a labdarúgó NB I-ben

Kedden és szerdán is közvetít a televízió.

A címvédő és listavezető Ferencváros a Budapest Honvéd ellen őrizheti meg hazai veretlenségét a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 19. fordulójában, melynek során a harmadik helyezett Mezőkövesd a nehéz helyzetben lévő Újpestet fogadja, míg a második Mol Fehérvár FC Debrecenbe utazik.

Az FTC szombaton küzdelmes mérkőzésen, de végig fölényben futballozva nyert Kisvárdán, ezzel már 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, és a mostani idényben lejátszott nyolc hazai találkozójából haton győzött, kétszer pedig döntetlennel végzett.

Úgy tűnt, megviccelik a Fradit, de aztán jött egy büntető a 85. percben
A Ferencváros egy hajrában szerzett góllal tudta csak megverni a Kisvárdát az NB I 18. fordulójában. A Mezőkövesd legyőzte a Honvédot, lendületben a DVTK, kisesési rangadót nyert a Paks.

A papírforma szerint nem a Honvéd lesz az a csapat, amely megállítja a zöld-fehérek menetelését, a kispesti együttes ugyanis egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a szezon tavaszi részét. Giuseppe Sannino tanítványai Székesfehérváron 0-0-t játszottak, múlt szombaton pedig pályaválasztóként kaptak ki 2-1-re a Mezőkövesdtől.

A Ferencvárost hatpontos lemaradással követő Mol Fehérvár Debrecenbe utazik, ahol a december 30-án kinevezett vezetőedző, Vitelki Zoltán irányításával jelentősen megváltozott a csapat játéka.

Az első tavaszi fordulóban a hajdúságiak 4-0-ra ütötték ki az Újpestet, amely aztán a legutóbbi körben épp a Fehérvártól kapott ki 1-0-ra. A felszálló ágban lévő Debrecen vendégeként tehát nehéz meccs vár a fehérváriakra, akiknek azért is fontos lenne a pontszerzés, mert az idény meglepetéscsapataként számon tartott Mezőkövesd hátránya csak két pont velük szemben.

Kuttor Attila együttese a téli szünet után is eredményesen szerepel, az újév eddigi két fordulójában két győzelmet aratott, előbb a Kisvárdát, majd a Honvédot verte. Most hazai közönsége előtt bizonyíthat újfent a borsodi csapat és mellette szól a papírforma: a fordulót nyitó kedd esti összecsapáson a három mérkőzés óta nyeretlen, szurkolói által is elhagyott Újpest lesz a vendég.

Az M4 Sport a Mezőkövesd–Újpest és a Ferencváros–Honvéd találkozókat élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szerdán a 18 órakor kezdődő összecsapásokról 19.08-tól Körkapcsolásban tudósít, 20.12-től pedig a Ferencváros–Honvéd második félideje lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.

OTP Bank Liga, a 19. forduló programja:

Kedd,
20.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Újpest FC
Szerda,
18.00: Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC
18.00: ZTE FC–Kisvárda Master Good
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC
18.00: Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK
19.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik