Magyar foci

Úgy tűnt, megviccelik a Fradit, de aztán jött egy büntető a 85. percben

A Ferencváros egy hajrában szerzett góllal tudta csak megverni a Kisvárdát az NB I 18. fordulójában. A Mezőkövesd legyőzte a Honvédot, lendületben a DVTK, kisesési rangadót nyert a Paks, a hét légióssal a kezdőben felálló Puskás Akadémia pedig otthon ikszelt. Összefoglaló.

A címvédő Ferencváros az első félóra végén tudta gólra váltani mezőnyfölényét Kisvárdán, Isael adta középre a labdát, amit Boli lőtt a kapuba. Nem tartott ki sokáig ez az előny: a hazaiak a 39. percben jutottak el először a Fradi kapuja elé, rögtön gólt is szereztek, Obradovic bombázott a léc alá.

A második félidő elején újabb nagy lehetőség adódott a Ferencváros előtt, Zubkov fejese azonban elkerülte a kaput. A 60. percben beállt Somália, aki 2015 után tért vissza a csapathoz. Már amikor úgy tűnt, hogy nem lesz meg a győzelem a Fradinak, Varga kiharcolt egy tizenegyest (pontosabban Berios követett el egy teljesen felesleges szabálytalanságot), Isael pedig értékesítette azt a 85. percben, így a Ferencváros 2-1-re nyert.

A Ferencváros már 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, míg a várdaiaknak ez volt sorozatban a negyedik vereségük az NB I-ben.

A Mezőkövesd ismét bizonyította, hogy miért van ott a dobogón: ugyan egy kezezés miatt megítélt büntető után hátrányba került Kuttor Attila csapata a Honvéd ellen, még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidő elején, egy nagy védelmi hibát kihasználva a vezetést is megszerezte és végül a meccset is megnyerte. A kövesdiek jelenleg a második helyen állnak – a Fehérvár még játszik az Újpest ellen a fordulóban.

Ez a Kamber-baki döntötte el a meccset:

Az egyre jobban lendületbe kerülő DVTK kihasználta a Honvéd botlását és már az ötödik a bajnokságban, miután a nagy ködben, az első félidőben két percen belül két gólt szerezve legyőzte a sereghajtó Kaposvárt.

A Paks elég fontos meccset húzott be. Böde Dánielék a velük a forduló előtt azonos pontszámmal álló Zalaegerszeget fogadták és győzték le 2-0-ra. Az első gólt Kelemen szerezte, akit az első félidőben hagytak bántóan üresen a hosszú oldalon egy tizenhatos mellől elvégzett szabadrúgásnál, majd Böde állította be a végeredményt a 77. percben . A paksiak így egy kis lélegzetvételhez jutottak a kiesés elleni harcban.

A Puskás Akadémia hét légióssal a kezdőjében állt fel a Debrecen ellen hazai pályán. A Loki a végén tíz emberre fogyatkozott, de ezt a felcsútiak nem tudták kihasználni, Urblík  a lécet találta telibe a ráadás perceiben. Hiába a sok hazai lehetőség, 0-0 lett a meccs vége.

OTP Bank LIga, 18. forduló

Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Obradovic (39.), illetve Boli (28.), Isael (85., tizenegyesből)

 

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Moutari (29., 11-esből), illetve Nagy D. (40.), Besirovic (50.)

 

Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (2-0)
gólszerzők: Brkovic (20.), Fodor (22., öngól)

 

Paksi FC-ZTE FC 2-0 (1-0)
gólszerzők: Kelemen (25.), Böde (78.)

 

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 0-0
piros lap: Bényei (89.)

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik