Magyar foci

Sikersztori: NB III-as játékost jelentett be az élvonalbeli csapat

Jelena Richárd egyetlen kupamérkőzésen győzte meg a Kisvárda vezetőit.

A Kisvárda csapatában NB I-es folytatja pályafutását Jelena Richárd. A 22 éves játékos a harmadosztályú Kozármisleny csapatától érkezik az OTP Bank Liga egyik kiesőjelöltjéhez.

A Magyar Kupában Jelena nagyon jól játszott a Kisvárda ellen, minden bizonnyal ez győzte meg a Kisvárda vezetőit.

Devecseri Szilárdnak magyarázkodnia kell a Haladás szurkolói előtt
Megafonnal a kezében vezényelte a ZTE-tábort, ez a bűne.

Nagyon örülök, hogy Mislenybe kerültem nyáron, hiszen ismertem a közeget, tudtam hova jövök, és különösen pozitív volt, hogy nagyon szerettek volna leigazolni. Amellett, hogy jó kiugrási lehetőségnek tartottam, kihívás is volt számomra, hiszen voltak és vannak céljai a csapatnak. Így utólag csak jókat tudok mondani erről a félévről a csapat, a stáb, és a vezetőség szempontjából. Egy kicsit fájó szívvel válok el a csapattól, hiszen szerettem itt lenni. Sok sikert kívánok az egész klubnak, remélem, fogok majd egyszer még Mislenyben focizni

– nyilatkozta a kozármislenyiek honlapjának a játékos.

Jelena már az egyiptomi edzőtáborba is elutazott új csapatával.

Kiemelt fotó: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik