Magyar foci

Felcsútról érkezett a DVTK harmadik igazolása

Kiss Tamás tavasszal Diósgyőrben játszik.

Fél évre kölcsönbe érkezik Diósgyőrbe a Puskás Akadémiától a sokszoros magyar utánpótlás-válogatott Kiss Tamás, aki 19 éves kora ellenére már 56 élvonalbeli találkozón lépett pályára a Haladás és a PAFC színeiben. A játékos eddig a pálya mind a két oldalán bevethető szélsőként bizonyította tehetségét, de középső támadóként is számíthat rá Feczkó Tamás vezetőedző – írja új klubja honlapja.

Elpasszolja legnagyobb tehetségét a Puskás Akadémia
Kiss Tamás másfél év után hagyja el a felcsútiakat, de marad az NB I-ben.

Nagyon örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszhatok kölcsönben. A bajnokság első felében a PAFC csapatában kevés szerepet kaptam, ezért a menedzseremmel közösen a váltás mellett döntöttünk, mert a karrierem érdekében az a legfontosabb, hogy játsszak. A klubom sem zárkózott el az ötlettől, ezért amikor megkeresett a DVTK, akkor el tudtam fogadni az ajánlatot.  Természetesen jól ismerem a DVTK-t, próbálják játszani a focit, ami fekszik nekem. Felcsúton Márkvárt Dávid és Braniszlav Danilovics, Szombathelyen Iszlai Bence és Polgár Kristóf volt már a csapattársam, így több ismerőssel is találkozok az öltözőben. Utóbbival jó barátok vagyunk, a pályán kívül is tartjuk a kapcsolatot, amikor felhívtam, ő is biztatott, hogy öltözzek piros-fehér mezbe. Bízom benne, hogy ez a kölcsönjáték hasznomra válik, és én is tudok segíteni új csapatomnak

– mondta Kiss, aki a DVTK harmadik téli igazolása lett. Korábban az olasz és albán állampolgársággal is rendelkező Hysen Memolla, valamint a kolumbiai José Cortés írt alá a klubhoz.

Kiss Győrben született és a Tét SE-ben ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, ezt követően előbb Gyirmóton később pedig a szombathelyi Illés Akadémián pallérozódott. A 2016/2017-es idényben a Haladás színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, és az NB I első 2000-es években született játékosa lett.

Teljesen átalakítja a DVTK keretét Feczkó Tamás
A vezetőedző érkezése után hatan távoztak, most újabb négy labdarúgót adnak kölcsön.

A következő idényben már 12 mérkőzésen kapott bizalmat, és négy gól fűződött a nevéhez, így hamar le is csapott játékjogára a Puskás Akadémia, ahol első bajnoki évében a 30 mérkőzésen szerzett három góljával alapemberré nőtte ki magát. Az elmúlt ősszel azonban már kevesebb lehetőséget kapott Felcsúton.

Kiemelt kép: dvtk.eu

Olvasói sztorik