Magyar foci

Kirakta a Vidi Marko Nikolicsot

Hivatalos bejelentés.

Szűkszavú, mindössze kétmondatos közleményben tudatta a Fehérvár FC, hogy hétfőn szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel.

Mint ismert, a magyar bajnokság harmadik helyén álló Vidi hazai környezetben kapott hatalmas pofont múlt szombaton: a Puskás Akadémia 3–1-re diadalmaskodott.

A negyvenéves szerb szakember 2017-ben vette át a székesfehérvári együttest (Belgrádból érkezett), melyet az első idényében bajnoki aranyéremhez segített. A következő NB I-es évad már nem sikerült ilyen jól, a Vidi – 13 ponttal lemaradva a Ferencváros mögött – másodikként zárt. Az európai porondon ugyanakkor letette a névjegyét a csapat, hiszen bejutott az Európa Liga csoportkörébe.

A most futó szezon 13 NB I-es összecsapásán 8-2-3-as mérleget hozott össze a Fehérvár, a megszerzett 26 ponttal a harmadik.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Olvasói sztorik