Magyar foci

Keményen kritizálta játékosait az Újpest vezetőedzője

Megírtuk: a Diósgyőr 2-0-ra nyert az Újpest vendégeként az OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján. A szezonban a lilák hetedik hazai bajnokijukon egy győzelem és két döntetlen mellett negyedszer maradtak alul, nem véletlen, hogy Nebojsa Vignjevics vezetőedző csalódottan értékelt, és kritizálta játékosai hozzáállását.

Szép gólokkal verte a DVTK az Újpestet
A diósgyőriek elmozdultak a tabella utolsó harmadából.

„Nem számítottam ilyen eredményre, nagy csalódás ez a számomra. Visszagondolva az előző, Vasas elleni felkészülési mérkőzésre, azon is elég sok gólt kaptunk. Az egész meccset úgy kezdtük, mintha enerváltak lennénk, és a motivációnk is úgy tűnt, hogy nincs teljesen rendben. Két elkerülhető gólt kaptunk a Diósgyőrtől, egyértelműen látszott, hogy ma ez a gárda az, amelyik jobban óhajtja, jobban kívánja a győzelmet.”

Az első félidőben az volt az érzésem, hogy vannak olyan játékosaim a pályán, akik mintha ott sem lennének, és ez őszintén szólva a második félidőre sem változott meg túlságosan.

„Rendben, hogy a DVTK több teret engedett nekünk, így egy kicsit jobban hagyott minket futballozni, de sajnos ez nem volt elég, egyértelműen megérdemelték a mai győzelmet. Sokkal okosabban és sokkal fegyelmezettebben futballoztak. Nálunk pontosan ez hiányzott, ez a fajta fegyelmezett játék. Én nem azt mondom, hogy a labdarúgásban nem lehet kikapni. Dehogynem, ez rendben van, de nem így. Ami engem igazán bánt, hogy megint nem tűntünk egy olyan csapatnak, amelyik összeszedett. Nem azt a képet nyújtottuk, amit az előző mérkőzéseken tőlünk láttak.”

Úgyhogy kikapni lehet, de ilyen siralmas vereséget azért nem kellett volna elszenvednünk

– fogalmazott a szakember a klub honlapján.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik