Magyar foci

Lang: Miért ne juthatnánk ki megint a pótselejtezőn?

A Walesben elszenvedett kétgólos vereséget követően önkritikusan értékeltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik így nem jutottak ki a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, de pótselejtezőn még javíthatnak.

Semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk. Pontatlanul játszottunk és elvesztettük a párharcokat. Öt pontos passzunk nem volt, minden támadásba belehibáztunk, nem tudtunk végigvinni egy normális akciót

– fogalmazott Sallai Roland.

„Öt-tízméteres passzokat nem sikerült végrehajtani, így nem lehet nyerni, pedig a walesiek nem estek nekünk” – mondta Lang Ádám, aki viszont kiemelte, nem kell a múlton rágódni, előre kell nézni, fejlődni és felkészülni a márciusi pótvizsgára, mert négy éve már megcsinálták, hogy pótselejtezőről kijutottak.

Miért ne sikerülhetne megint?

– tette fel a kérdést.

Pátkai Máté szerint az első félidőben ugyan nem játszott bátortalanul a válogatott, ennek ellenére a támadójáték nem működött, annak hatékonyságát növelni kell a jövőben, mert nagyon kevés helyzetet sikerült kidolgozni.

„Nagy lehetőséget szalasztottunk el, amit még meg kell emészteni. Egyelőre nem gondolok a pótselejtezőre” – jelentette ki Kovács István, aki úgy vélte, az egész sorozatot tekintve a hazai pályán Szlovákiától elszenvedett 2-1-es vereségen úszott el az Eb-részvétel kiharcolása. A MOL Fehérvár középpályása az elvesztett párharcokban látta a mostani kudarc okát.

Baráth Botond úgy vélekedett, hogy nem kezdtek rosszul, Wales azonban az első helyzetét kihasználta, támadásban pedig nem sikerült átjátszani az ellenfelet, így egyetlen helyzetet leszámítva esély sem volt az egyenlítésre. A kansasi védő úgy fogalmazott, ez volt az A terv, de maradt a B, most már arra kell koncentrálni, valahogy be kell húzni a pótselejtező két mérkőzését, bárki is lesz az ellenfél.

A magyarok a 2-0-s vereséggel csoportjuk negyedik helyén végeztek a kijutott horvátok és walesiek, valamint a szlovákok mögött. Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának első pótselejtezős ellenfele a pénteki sorsoláson derül ki, de az biztos, hogy a meccset idegenben kell megvívnia a magyar válogatottnak.

Eb-selejtező, E csoport

Wales – Magyarország 2-0 (1-0)
gól: Ramsey (15., 47.)

Szlovákia – Azerbajdzsán 2-0 (1-0)
gól: Bozenik (19.), Hamsik (86.)

 

A csoport végeredménye:
1. – Eb-résztvevő Horvátország 8 5 2 1 17- 7 17 pont
2. – Eb-résztvevő Wales 8 4 2 2 10- 6 14
3. Szlovákia 8 4 1 3 13-11 13
4. MAGYARORSZÁG 8 4 – 4 8-11 12
5. Azerbajdzsán 8 – 1 7 5-18 1

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI

Olvasói sztorik