Magyar foci

Herczeg András: Nem lehet szétesni ennyire

„Sajnálatos ez a súlyos vereség, nem volt méltó ez a játék hozzánk” – nyilatkozta Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának edzője, miután a címvédő Ferencváros kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott idegenben az OTP Bank Liga 12. fordulójának záró mérkőzésén.

Hat gólt lőtt Debrecenben a Ferencváros
Varga Roland és Tokmac is duplázott a DVSC ellen.

„Az első tíz percben megilletődötten játszottunk, ezt kihasználta a Ferencváros, meg is szerezte a vezetést. Ezt követően feljavult a játékunk, Grófnak több bravúros védése is volt, majd a vendégcsapat megszerezte a második gólját. A félidőben Szécsit agyrázkódás miatt le kellett cserélni, és ugyan szépítettünk, de Nagy Sándor sérülését követően újabb gólt kaptunk. 3-1-nél szétesett a csapat”

Fegyelmezetten kellett volna játszani, mindenki támadni akart, mindenki szépíteni szeretett volna. A FTC jó csapat, kihasználta a lehetőségeket. Nem lehet szétesni ennyire

– idézte Herczeg András a haon.hu portál.

„2-1 után azért volt egy nehéz 15 percünk. Ekkor az ellenfél csapatának kapusát lecserélték, ezután pedig több helyzetünk is lett. A legfontosabb az volt, hogy a játékosok nagyon komolyan vették az összecsapást. Sikerült kipihenniük magukat, és jól teljesítettek, pedig idegenben nehéz játszani” – mondta Szerhij Rebrov, a Fradi ukrán szakvezetője a klub hivatalos honlapján.

Kiemelt fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik