Magyar foci

A hat-egyes vereség után lemondott a Szpari vezetőedzője

Zoran Szpisljak és segítője, Vukaszin Polekszics is távozik az NB II-es klubtól.

A Siófokon elszenvedett 6-1-es verség után Zoran Szpisljak, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője felajánlotta lemondását, a klub vezetése pedig elfogadta azt. A trénerrel együtt távozik a Szparitól Vukaszin Polekszics asszisztensedző is – tájékoztatott a klub honlapja.

Elértük azt a pontot, amikor úgy érzem, azzal segítek a legtöbbet a Szparinak, ha távozok. Nem tudok olyan új impulzust adni a játékosoknak, olyan megoldásokat találni, mely előre visz. Sajnálom, mert megkaptam a lehetőséget, a bizalmat a klubtól, de nem úgy alakultak az eredmények, ahogy szerettük volna. A bajnokság elején úgy tűnt, a keret alkalmas arra, hogy elérje a kitűzött célt, télen egy-két erősítést terveztünk még. Sajnos nem minden játékos váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de továbbra is tartom, hogy ez a csapat ott lehet az első hatban. Voltak mérkőzések, melyekben ott maradtak pontok, ilyen volt a Tiszakécske, a Dorog és a Győr elleni találkozó is, sajnos nem sikerült ezeken nyernünk

– mondta Zoran Spisljak.

A vezetőedző a téli szünetben érkezett Nyíregyházára, de a tavaszi jó eredményeket nem sikerült ősszel megismételni.

Köszönöm Révész Bálint tulajdonosnak és Kozák Attila ügyvezetőnek is azt a támogatást, melyet adtak. A játékosok a pénzüket pontosan megkapták, minden feltétel biztosítva volt, amit kértem, teljesítették, nagyon sajnálom, hogy ezt nem sikerült eredményekkel meghálálnom, bíztak bennem. Köszönöm a stábomnak is a munkát, magas szinten dolgoztak, mindent megtettek a siker érdekében. Én mindig csak magamban keresem a kudarc okait, nem tudtam megteremteni azt az egyensúlyt a csapatnál, amire szükség lett volna

– tette hozzá a távozó vezetőedző.

A klub vezetése a napokban dönt arról, ki irányítja az együttest a következő bajnokin.

Kiemelt kép: nyiregyhazaspartacus.hu

Olvasói sztorik