Magyar foci

Kubatov szerint a sokmilliárdos költségvetéssel is bravúr lenne a Fradi újabb bajnoki címe

Teher nélkül játszhatnak Moszkvában?

Akár egy jó támadásnak is örül Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki a helyszínen tekinti meg csütörtökön az Európa Liga-mérkőzést az orosz CSZKA Moszkva otthonában (18.55, tv: Sport1).

A sportvezető néhány órával a mérkőzés előtt az MTI-nek azt mondta, hét évet vártak arra, hogy a Ferencváros visszakerüljön a nemzetközi kupaszereplők közé.

A célunkat elértük, innentől kezdve minden jó támadás, minden szerzett gól és pont boldogságot jelent, mindenféle elvárás nélkül tudunk futballozni

– magyarázta, majd kiemelte, ugyan a házigazda moszkvai együttes két vereséggel kezdte a sorozatot, de így is esélyesként fogadja a magyar bajnokcsapatot.

Azért ne legyünk naivak, nagyon nehéz meccs lesz. Az oroszok rendkívül erős játékoskerettel, jelentős múlttal és stabilitással a hátuk mögött állnak fel velünk szemben, és nyilván ők a mérkőzés esélyesei, de mi fradisták vagyunk és hiszünk abban, hogy bárki is az ellenfél, valahogy meg tudjuk őket »rajzolni« a végén

– fogalmazott.

Kubatov az MTI érdeklődésére elmondta, az Újpest elleni derbin rossz játékkal is 1–0-ra tudott nyerni egy csapat, „képzeljük csak el, ha jól játszunk, micsoda győzelem lett volna”. Hozzátette, biztos benne, hogy a moszkvai összecsapáson már mindenki sokkal koncentráltabb lesz, ráadásul a játékosoknak is meg kell mutatniuk, hogy mi tudnak, ha tovább akarnak lépni.

Most először meg kell nyerni a magyar bajnokságot, ami bravúr lenne, hiszen ezt még senki sem tudta véghezvinni a nemzetközi kupaszereplés mellett. Aztán újra be kell kerülni a kupába, pontokat szerezni, és egy jó sorsolással esetleges megcélozni a csoportban a továbbjutást érő második helyet

– nyilatkozta Kubatov Gábor. Kiemelte, a mostani idényben felmérik az erőiket, hogy a sikeres nemzetközi szerepléshez mely posztokon kell további erősítéseket végrehajtani, ezeket pedig meg fogják tenni.

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik