Magyar foci

A Haladás bánta a nagy Vasas-hajrát az NB II-ben

A 12. fordulót rendezték a második vonalban. Mutatjuk az eredményeket.

A Merkantil Bank Liga 12. fordulóját rendezték vasárnap.

Egy-egyes döntetlennel osztozkodott a pontokon a Békéscsaba és a Szolnok, és a Győr sem bírt odahaza a Váccal, utóbbi mérkőzésen gól nélkül zártak a csapatok. Az Ajka győzött, mely a zsinórban négy meccsét megnyerő Szegednek parancsolt megálljt. Hajrágól döntött a Tiszakécske és a Siófok között a hazaiak javára.

Szintén nyert a Vasas, amely Németh Márió góljával még hátrányban volt a Haladás ellen, azonban a hajrában előbb Birtalan Botond fejesével (71. perc) egyenlített, majd Lakatos Csaba – szintén fejjel a 84. percben – révén a vezetést is megszerezte. Egy tizenegyessel végleg eldőlni látszott a találkozó, de Torghelle Sándor góljára még válaszolt a Hali (Novák Csanád talált a kapuba), így 3-2-re nyertek az angyalföldiek.

Még kora délután három találkozóval kezdődött a játéknap: a Dorog a Budaörs, a Gyirmót a Kazincbarcika, a Csákvár pedig a Soroksár ellen gyűjtötte be a három pontot.

A napot az MTK Budafok elleni rangadója zárta: a kék-fehérek megőrizték listavezető pozíciójukat, 2-1-re nyertek.

Merkantil Bank Liga, 13. forduló

Dorogi FC–Budaörsi SC 3-0 (2-0)
Kazincbarcikai SC–Gyirmót FC Győr 1-2 (0-1)
Soroksár SC–Aqvital FC Csákvár 0-1 (0-0)
FC Ajka–Szeged-Csanád Grosics 1-0 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre–Szolnoki MÁV FC 1-1 (0-1)
Vasas FC–Szombathelyi Haladás 3-2 (0-0)
Duna Aszfalt TLC–BFC Siófok 2-1 (0-0)
WKW ETO FC Győr–Vác FC 0-0
MTK Budapest–Budafoki MTE 2-1 (1-1)

Az élmezőny: 1. MTK 27 pont, 2. Csákvár 24 pont (11 meccs), 3. Gyirmót 23 pont, 4. Budafok 22 pont, 5. ETO 22 pont, 6. Siófok 21 pont

Kiemelt kép: vasasfc.hu

Olvasói sztorik