Magyar foci

Rebrov elárulta, miért Gróf Dávid védte a Fradi kapuját

Éppen a Honvéd ellen debütált bajnokin a korábbi kispesti hálóőr.

A bajnoki címvédő Ferencvárosi TC és a Budapest Honvéd 0-0-s döntetlenje zárta az OTP Bank Liga nyolcadik fordulóját vasárnap délután. A találkozót követően a Fradi hivatalos honlapja az együttes vezetőedzőjét, Szerhij Rebrovot is megszólaltatta a látottak kapcsán.

Nehéz mérkőzést játszottunk. A Ferencváros ellen mindenki száz százalékot akar nyújtani, a Honvéd is nagyon akarta a győzelmet. Keményen védekeztek, megérdemelten szerezték meg az egy pontot. Nehéz időszakon vagyunk túl, három meccsünk volt hat nap alatt, de most jön egy kis pihenő a válogatott-szünetnek köszönhetően. Amikor ennyien tömörülnek előttünk az sosem könnyű, és a pálya sem volt a legjobb. A második félidőben több jó lehetőséget is kidolgoztunk. Nem egyszerű sok helyzetet kialakítani egy erősen tömörülő csapat ellen, de nekem sokat jelent, hogy fegyelmezett csapatmunkát vittünk ki a pályára. Háromnapos pihenőt kap most mindenki. Hálás vagyok a szövetségnek, hogy jövőre pótolhatjuk a Debrecen elleni mérkőzést, így nem kell az első adandó lehetőségnél játszani. Hetente átlagban két meccset játszunk, így jól jön a pihenő

– értékelt Szerhij Rebrov, aki újságírói kérdésre a nyáron éppen a Honvédtól igazolt Gróf Dávid szerepeltetésére is kitért.

Dávid megérdemelte, hogy ma kezdő volt, a kupában sok nagyszerű védést mutatott be. Szeretem, ha két jó kapusunk van a keretben. A kapusoknál nagyon fontos az önbizalom. Látom, ahogy Dávid dolgozik az edzéseken, ez alapján megérdemelte, hogy a kapuban legyen ma.

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik