Magyar foci

Szoboszlai is megsérült, nem csatlakozik a válogatotthoz

Sérülések sora tizedeli a Rossi-csapatot.

Vasárnap késő este találkoztak a férfi A-válogatott Horvátország és Azerbajdzsán ellen készülő játékosai Telkiben – már akik a kihirdetett keretből megérkeztek. Marco Rossi szövetségi kapitány dolgát ugyanis az utolsó pillanatban is újabb sérülések nehezítik – írja az MLSZ honlapja.

Szombaton derült ki, hogy Pátkai Mátéra izomsérülés miatt nem számíthat a szakmai stáb. Később további rossz hírek érkeztek: Szoboszlai Dominik egy kisebb sérülés miatt szintén nem csatlakozik a csapathoz, ahogy Tamás Krisztián sem, de Bese Barnabás játéka is kétséges. Szoboszlai egyelőre Salzburgban marad, hogy kezeléseken vegyen részt a hét első felében, míg Bese Barnabás ugyan megérkezett Budapestre, de rögtön egy MR-vizsgálatra ment a repülőtérről, hogy kiderüljön, mennyire súlyos a sérülése.

Pátkai és Szoboszlai kiesésével újabb nehézségekkel szembesül a szakmai stáb a középpályát illetően, hiszen rajtuk kívül Horvátország ellen Nagy Ádámra sem számíthat a szövetségi kapitány eltiltás miatt.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött.

Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet. Ugyanakkor ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják

– fogalmazott Marco Rossi.

A férfi A-válogatott csütörtökön 20.45-kor Splitben Horvátország ellen lép pályára, míg vasárnap 18 órakor Azerbajdzsánt fogadja a Groupama Arénában.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik