Magyar foci

Egyik legnagyobb értékével hosszabbított a Vasas

Kovács Milán 2023-ig írt alá.

A Vasas FC 2023. január 1-ig meghosszabbította Kovács Milán szerződését – írja közleményében a klub hivatalos honlapja. Bár Kovácsnak két évig még élő szerződése volt, a Vasas, megbecsülve saját nevelésű labdarúgóját, hűen klubfilozófiájához, hosszabb távra kötelezte el magát a játékossal.

Kovács Milán a Kubala Akadémia után mára a Vasas egyik legnagyobb értékévé vált. Milánt veleszületett adottságai a nemzetközi futballra is alkalmassá tehetik, ha céltudatosan dolgozva folyamatosan tud fejlődni, megvalósíthatja az álmait

– mondta a szerződéshosszabbítást követően Domonyai László klubigazgató.

Nagyon örülök, hogy ilyen komolyan számol velem a klub. Kilenc éve tartozom a Vasas-családhoz, a jövőmet is itt képzelem el. Boldog vagyok, hogy Szanyó Károly és a klubvezetés is bízik bennem, szeretném jó játékkal meghálálni a bizalmat. Az a célom, hogy folyamatosan fejlődjek és játékommal feljutáshoz segítsem a csapatot

– mondta Kovács Milán.

A középpályás tavaly novemberben, 19 évesen debütált a csapatban, azóta 30 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

Kiemelt kép: vasasfc.hu

Olvasói sztorik