Magyar foci sport

Nehezen, de még bírja a kettős terhelést a Fradi

Szerhij Rebrov csapata a hosszabbításban nyert Zalaegerszegen.

Úgy tűnik, ha nehezen is, de még bírja a kettős terhelést a Ferencváros: azok után, hogy Szerhij Rebrov csapata 1-1-es, bravúros döntetlent játszott az Espanyol vendégeként az Európa Liga csoportkörének csütörtöki nyitányán, vasárnap a hosszabbításban szerzett találattal 2-1-re nyert Zalaegerszegen. Az NB I-es bajnokit a második fordulóból halasztották el a Fradi nemzetközi szereplése miatt.

ifj. Albert Flórián rekordját adta át a múltnak a Fradi Barcelonában
Javi López öngólja minden idők leggyorsabb csoportkörös Fradi-gólja lett.

A bajnoki első félidejében a hazaiak játszottak bátrabban, az első félidőben többször is védenie kellett Dibusz Dénesnek. A 44. percben már a kapus is tehetetlen volt: a 21 éves egyesült államokbeli támadó, Eduvie Ikoba kapott jó labdát a tizenhatos előterében, majd egy szép csellel betört Abraham Frimpong és Miha Blazic között, lőtt, amibe Dibusz csak beleért, a labda pedig a kapuban kötött ki (1-0).

A második játékrészben próbált egyenlíteni a vendégcsapat, Ihor Haratyin ki is harcolt egy tizenegyest, amikor labdájába Hudák Martin kézzel ért bele, ám Varga Roland kihagyta a büntetőt, mert a keresztlécet találta telibe.

A 87. percben összejött az egyenlítés: Varga szögletét Blazic megcsúsztatta, a csereként beállt Leandro pedig közelről a kapuba lőtt (1-1). A hosszabbításban még egy csere, Tokmac Nguen villant, aki közelről szerezte meg a győzelmet jelentő találatot (1-2).

A siker következtében a harmadik Ferencváros hátránya hat pontra csökkent a listavezető Mol Fehérvár FC mögött, és immár csak egy találkozóval játszott kevesebbet.

OTP Bank Liga, 2. forduló, elhalasztott mérkőzés:

ZTE FC–Ferencvárosi TC 1-2 (1-0)
Glszerzők: Ikoba (44.), illetve Leandro (88.), Nguen (93.)

Kiemelt kép: MTI / Varga György

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.