Élő Magyar foci

Bravúros döntetlent ért a Fradi vagány barcelonai játéka

A Fehérvár tavalyi EL-főtáblás szereplése után idén a Ferencváros is eljutott a csoportkörig, és a sorsolás után mindenki azt találgatta, mire mehet Szerhij Rebrov csapata az Espanyol, CSZKA Moszkva, Ludogorec hármas ellen.

Az első ellenfél a spanyol bajnokságot döcögősen kezdő Espanyol, amely négy kör alatt mindössze négy pontot gyűjtött, igaz, egyetlen győzelmét az előző fordulóban az Eibar ellen szerezte.

A Transferkmarkt 150 millió euróra becsülte az Espanyol keretének értékét, a Fradié ehhez képest nagyjából 20 millió, ezt a különbséget kellett a pályán eltüntetni. Az Espanyol kezdőjében helyet kapott két korábbi Milan- (Diego López, Didac Vilá), valamint egy Real Madrid-játékos (Granero), míg a Fradinál a szlovákok elleni Eb-selejtezőn megsérült Lovrencsics csak a kispadra került, a helyén Botka kapott lehetőséget.

Meglepően bátran kezdett a Fradi, Zubkovnak és Isaelnek is volt veszélyes lövése, aztán a 10. percben már jött a gól is: Isael beadásánál Tokmac érkezett a hosszú saroknál, de a hazai csapatkapitány, Javi López megelőzte, így öngól lett a vége.

Öngóllal szerzett vezetést a Fradi Barcelonában
Megvan az első EL-csoportkörös gól.

Az Espanyol valószínűleg nem erre készült, a hazaiak kényelmes tempóban futballoztak, és a gól után is lassan pörögtek fel. A spanyolok a 35. perc tájékán kezdték el fokozni a sebességet, és ekkor már nagy nyomást helyeztek a magyar csapatra, amely állta a sarat.

A második félidő elejét megnyomta a Fradi, előbb Dvali fejesénél védett nagyot Diego López, majd Isael próbálta megtréfálni egy távoli szabadrúgásnál a kapust, akit a kapufa segített ki.

Rákapcsolt az Espanyol is, Dibusz Vargas kísérleténél még nagyot védett, aztán a 60. percben egy mázlis góllal egyenlítettek a spanyolok, Vargas erős fejese a magyar kapus reflexmozdulata után a kapufára pattant, majd a hazai támadó begyötörte. Az esetnél Blazic sérülten feküdt a földön, Dibusz emiatt hevesen reklamált, de a montenegrói bíró nem állította meg a játékot.

Szerencsével egyenlített az Espanyol a Fradi ellen
Nem sokkal korábban még a magyar csapat lőtt kapufát.

Innentől egyre nagyobb erőket mozgósított a spanyol csapat, amely körbelőtte a kaput, és ívelgette középre a labdákat a két szélről, de a Fradi-védelem jól állt a lábán, és így egy pont lett a magyar csapat jutalma, ami remek kezdésnek számít.

Karius óriási hibáját kihasználták Holmanék az EL-ben
Nagyot potyázott a Besiktas kapusa az Európa Ligában. Tizenhét éves tehetsége mentette meg a Unitedet.

Európa Liga, csoportkör, első forduló:

Espanyol (spanyol) – FTC 1-1 (0-1)
Barcelona, Estadi Cornella-El Prat
v.: Dabanovic (montenegrói)
Espanyol: Diego López – Javi López, Naldo, Espinosa, Didac Vilá (Pedrosa, 67.) – Melendo (Calleri, 56.), Marc Roca, Lozano, Granero – M. Vargas (Campuzano, 74.), Vu Lej.
FTC: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 66.), Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin, Ihnatenko (Frimpong, 85.) – Zubkov, Isael (Szihnyevics, 64.), Tokmac.
gól: M. Vargas (60.), illetve Javi López (10., öngól)
sárga lap: Ihnatenko (41.)

 

A csoport másik meccsén:
Ludogorec (bolgár) – CSZKA Moszkva (orosz) 5-1 (0-1)

 

A csoport állása:
1. Ludogorec 3 pont
2. FTC és Espanyol 1 (1-1)
4. CSZKA Moszkva 0

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Pontot ért a Fradi vagánysága

1-1-es döntetlennel kezdte az EL csoportkörét az FTC, amely az Espanyol otthonában játszott döntetlent. A Fradi egy öngóllal szerzett vezetést, és stabilan játszott az első félidőben végig. A második félidőben Isael kapufáig jutott, aztán a spanyolok szerencsével egyenlítettek, de hiába nyomtak nagyon, maradt az 1-1.

Itt a vége!

Nagyot küzdött a Fradi, megérdemelte az egy pontot!

Ezért hiszti lesz

Heister futott neki Campuzanónak a 16-oson belül, adtak már ilyenért büntetőt, de most nem fújt a bíró.

Körbelövik a kaput

Calleri fejelt le egy felívelt labdát, Campuzano érkezett, de futtából nagyon elrúgta a labdát.

Fú, de veszélyesen nézett ki

A csereként beállt Calleri bikázott kiszorított helyzetből, elsőre nagyon veszélyesnek tűnt a kísérlet, de nem lett belőle baj.

Kapufákban is 1-1 az állás

Dibusz elől fejelte el egy védő a labdát, Granero pedig éles szögből is elvállalta, a léc pedig kisegítette a Fradit.

Már megint Diego López

Zubkov ugorhatott volna ki, de Diego López kirobbant a kapuból és megcsípte a labdát.

Ez most más tempó

Ezt a fajta játékot vártuk előzetesen az Espanyoltól, amely alig engedi ki a térfeléről a Fradit. Vu Lej bombája szerencsére elkerülte a kaput, még ha nem is sokkal.

Egyenlít az Espanyol!

Egy Fradi-játékos a földön feküdt, de ment tovább a spanyol akció, Vargas fejese Dibusz kezéről a kapufára csorgott, a kipattanót pedig az argentin támadó begyötörte. 1-1.

De jó lett a meccs!

Előbb Tokmac bosszankodhatott, hogy nem jött be a csele, amikor már csak Naldo állt vele szemben, aztán az ellentámadásnál Dibusz védett hatalmasat Vargas lövése után.

Isael ronaldinhózott egyet!

A Fradi brazilja egy szabadrúgást kapura ívelt, a kapufa mentette meg a spanyolokat. Nem biztos, hogy így akart, de jól nézett ki. Kár, hogy nem lett gól.

Ronaldinho lőtt hasonló megoldás után gólt a 2002-es vébén az angoloknak.

Vargas nem szereti cipelni

Megint a 16-oson kívülről próbálkozott az argentin csatár, de megint nem célzott elég pontosan.

Lássuk a második félidőt!

Nekimegy az Espanyol a Fradinak? Vagy megpróbálja felőrölni? Vagy a Fradi vezet még egy veszélyes kontrát? Nemsokára megtudjuk!

Olvasói sztorik