Magyar foci

Ünnepi meccsre készül a Fradi Európa Liga–ellenfele

Az Espanyol vezetőedzője szerint nehéz gólt rúgni a Ferencvárosnak.

Az Espanyol 12 év után szerepel ismét egy kontinentális kupasorozat főtábláján, ennek megfelelően ünnepi mérkőzésre készül a Ferencváros ellen az Európa-liga csoportkörének csütörtöki nyitányán – írja az MTI helyszíni tudósítója.

Különleges mérkőzés lesz, mert 12 esztendeje nem szerepeltünk európai porondon. Ez egy emocionális pillanat lesz nekünk és a szurkolóknak is, ennek megfelelően kell teljesíteni majd

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján a nyáron kinevezett David Gallego vezetőedző, és bevallása szerint eddigi legfontosabb összecsapása vár rá a barcelonaiak kispadján.

Tizenöt éve nem volt olyan csatár a BL-ben, mint a Salzburg tinédzsere
Szoboszlai Dominik csapattársa őrületes szezont fut és a Bajnokok Ligájára is rárúgta az ajtót. A norvég játékosról egyszer már lemondtak, de fogta magát és más úton jutott el az európai topfutballig. De ki is Erling Braut Håland?

A tréner hozzátette, három nyeretlen bajnoki találkozó után sokat lendített az együttesén, hogy vasárnap hátrányról fordítva 2-1-re győzött az Eibar vendégeként. Szerinte magas színvonalon játszott a csapata, de úgy vélte, támadó játékban még fejlődnie kell. Utóbbi kijelentésével arra utalt, hogy a gárda az első három meccsén a La Ligában gólképtelen volt.

Ismerjük a Ferencvárost, láttuk a selejtezőben. A rivális erejét jól mutatja, hogy tíz nemzet játékosai alkotják a keretét. Védekezésből nagyszerűen váltanak támadásba, illetve nehéz gólt szerezni ellene

– beszélt a magyar bajnokról Gallego, aki a mérkőzés kulcsát abban látja, hogy támadásban az Espanyol uralja a játékot. Elárulta, a sorozatterhelés miatt lesznek változások a bajnoki találkozóhoz képest

A spanyol gárda otthonában csütörtökön 21 órától kezdi meg szereplését a Ferencváros az El-csoportkörében, melyben még a bolgár Ludogoreccel és az orosz CSZKA Moszkvával találkozik a négyesében.

Kiemelt kép: Joan Valls / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik