Magyar foci

A családja előtt fenyegették veréssel Cseri Tamást

Botrányos jelenetek Kisvárdán.

Mint ismert, fejeléssel, pofonnal tarkított tömegjelenet zajlott a Kisvárda–Mezőkövesd NB I-es bajnoki első félidejének végén, amely után a játékvezető két-két sárga és piros lapot is kiosztott. A találkozót végül a vendégek 2–1-re megnyerték, de az indulatok a meccs után sem csitultak.

A hazai drukkerek egy csoportja előbb csak szidta a korábban Kisvárdán is futballozó, most már mezőkövesdi Cseri Tamást, akire később rá is támadtak, lökdösték és megpróbálták megütni.

A középpályás a Csakfocinak mesélt a meglehetősen kellemetlen eseményekről.

Az egyik szurkoló meglökött a végén. Nem is értem, hogy a VIP-parkolóban ilyen hogy történhet meg az ötéves kislányom és a terhes feleségem szeme láttára, és elszomorít, hogy nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy a játékosok nyugodtan el tudják hagyni a stadiont. Jött utánam a szurkoló, mondta a magáét, én mondtam neki, hogy hagyjon békén. Folyamatosan rángatott, és azt hajtogatta, hogy képzelem ezt a viselkedést, amikor náluk is játszottam. (…) Aztán megfenyegetett, hogy, ha még egyszer Kisvárdára jövök, akkor megvárnak, és jól megvernek. Egy kisvárdai ismerősöm állt közénk, hogy a szurkoló ne tudjon megütni, ezután érkeztek csak meg a rendezők

– fakadt ki Cseri Tamás.

Kiemelt kép: facebook/mezokovesdzsory

Olvasói sztorik