Magyar foci

Bogdán Ádám nem zárja ki, hogy hazaigazol

Szerdán a Vasasban lépett pályára. Ő, Torghelle, Szűcs és Nyilasi is reménykedik a válogatott sikerben.

Torghelle Sándor megszerezte élete első Vasas-góljait – rögtön hármat – a Rákosmente elleni, 13-1-re megnyert pályaavatón; a meccs után a korábban három világbajnok válogatott (Argentína, Brazília, Németország) ellen is eredményes csatár azt mondta: úgy látja, hogy a Rossi-csapat a 60-70. percre elfáradt a szlovákok elleni Eb-selejtezőn. Bogdán Ádám a második félidőben a piros-kékek kapuját őrizte Rákosmentén, és a DIGI Sport híradójának a magyar válogatott Eb-esélyein túl arról is beszélt, van-e remény arra, hogy a Liverpoolból korábbi magyar egyesületéhez igazoljon.

Természetesen még érdemes reménykedni. Ha ránézünk a tabellára, abszolút benne van még a pakliban, hogy kijussunk. Látszik, ebben a csapatban benne van, hogy megverje a horvátokat, bármi előfordulhat. A következő meccsekre kell koncentrálni, és bízzunk benne, hogy a srácok ki tudják harcolni az Eb-részvételt

– nyilatkozta a DIGI Sport – Sport24-nek Bogdán Ádám, aki sok Vasas-fanatikus szívét megdobogtatta azzal, hogy ismét magára öltötte a csapat mezét.

Ráadásul nem zárja ki, hogy Angyalföldre igazoljon.

Én még adtam magamnak szeptember végéig időt, mindig tologatom kicsit kifelé ezeket az időpontokat (nevet). Meglátjuk, nem akarom azt mondani, hogy nem, meg azt sem, hogy igen, mert továbbra is azt próbálom elérni, hogy újra ki tudjak menni külföldre

– mondta arról, mennyire mozgatná meg a fantáziáját egy esetleges Vasas-szerződés.

A triplázó Torghelle abban bízik, hogy a bajnokságban is ilyen eredményes lesz, közben pedig a válogatottért is szorít. „Még matematikailag van esélyünk, de ahhoz kell még egy idegenbeli bravúr Wales vagy a horvátok ellen, ez pedig nem lesz könnyű. A mérkőzésről pedig annyit, hogy a 60-70. perc környékére elfáradt a csapat, és a szlovákok felülkerekedtek.”

A Vasas kapusedzője, a volt fradista Szűcs Lajos optimista. „Senki nem számított arra, hogy megverhetjük a horvátokat. Sajnos, a szlovák meccs egy picit csalódás a szurkolók számára, ennek ellenére jó eredményt is elérhettünk volna, ha szerencsénk van: az első szlovák gólról beszélek, amelyet egyértelműen lesállás előzött meg. Nem szabad temetni a csapatot.”

Az ezüstcipős Nyilasi Tibor szerint az is jó lehetőség, hogy a Nemzetek Ligája-playoff során jusson ki a válogatott.

Szerintem túl lett feszítve a húr, és túl nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy most akkor mindent bele, és verjük meg a szlovákokat, mert akkor egyenes út vezet az Európa-bajnokságra! Emiatt szerintem görcsös volt a csapat, nem tudta a maximumot adni. A szlovákok pedig higgadtabban, pontosabban, jobban játszottak, és így nem jött ez a győzelem. Ennek ellenére az esélyek nem szálltak el, de nagyon kell vigyáznunk arra, hogy a helyezésünk a harmadiknál ne legyen rosszabb.

A válogatott legközelebb egy hónap múlva Horvátországba látogat, utána pedig Azerbajdzsánt fogadja.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila/AFP

Olvasói sztorik