Magyar foci

A vezetők elárulták, miért játszik ennyi külföldi a Fradiban

A piacon elérhető magyar játékosokkal nem biztos, hogy sikerülne elérni a kitűzött célokat.

Szerdán tartotta szurkolói ankétját a Ferencvárosi TC. Az NB I bajnokát a vezetőség részéről a Ferencvárosi Torna Club elnöke és vezérigazgatója, Kubatov Gábor, valamint a labdarúgó zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál képviselte.

A klubhonlap kivonatot közölt az eseményről: a kiemelt kérdések között szerepelt például az is, hogy miért játszik annyi légiós a csapatban?

Nekünk is az a célunk, hogy minél több saját nevelésű, hazai játékosunk játsszon a Fradiban. Ugyanakkor az is a céljaink közt szerepel, hogy bajnokságot, Magyar Kupát nyerjünk és a nemzetközi porondon is jól teljesítsünk. Úgy érezzük, hogy a piacon elérhető magyar játékosokkal ezeket nem tudnánk elérni. A nemzetközi futballban is megfigyelhető egyfajta trend, amely szerint a legnagyobb kluboknál is egyre több a külföldi játékos. Nekünk muszáj lépést tartanunk ezzel, ha címeket, sikereket szeretnénk elérni. Azt is hozzátenném, hogy az utánpótlás-nevelésünk jó irányba halad, elég csak megnézni az elmúlt két hétvégénket, amikor mindegyik utánpótlás csapatunk megnyerte aktuális bajnoki találkozóját. Amint lesz olyan szintű magyar tehetségünk, aki jó teljesítményt tud nyújtani a felnőtt keretünkben, azon nyomban profi szerződést fogunk ajánlani neki

– felelte Orosz Pál, majd Kubatov Gábor is reagált a felvetésre Sigér Dávid pozitív példájával.

Több itthoni játékossal is próbálkoztunk, de sokan nem tudtak maradandót alkotni, olyan minőséget mutatni, amivel elérhetnénk céljainkat. Viszont Sigér Dávid tökéletes példája egy pozitív történetnek: Sigi nem száz, hanem száztíz százalékot nyújt minden meccsen! Benne nem marad felesleges energia a kilencven perc után, igazi Fradi-szív dobog benne. Hozzá hasonló emberekre van szükség a csapatnál!

Az ankéton kiderült, a vezetőedző Szerhij Rebrovnak volt már török és ukrán ajánlata is, azonban ezeket visszautasította. A klub elöljárói nem félnek attól, hogy a tréner egy sikeres Európa Liga-szereplést követően rögtön távozna, így a Fradinál nem merült fel, hogy új edző után nézzenek.

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik