Magyar foci

Gera: Azt nem tolerálom, ha szétesik a csapat

A Gera Zoltán által irányított U21-es válogatott az új kapitánynál a dánok elleni, idegenbeli 0-0-val nyitott, a hazai bemutatkozásra pedig a norvégok ellen került sor a felcsúti Pancho Arénában.

Gera a Varga Ádám – Kovács Krisztián, Nagy Zsombor, Szalai Attila, Tóth Bence – Hinora Kristóf, Kiss Bence – Kiss Tamás, Schäfer András, Szánthó Regő – Bíró Bence kezdőt küldte pályára, de az első félidő a norvégoknak sikerült jobban, az MLSZ beszámolója szerint a vendégek Ostigard szöglet utáni fejesével szereztek vezetést. Volt egy hatalmas lehetősége a magyar csapatnak is, de Kovács Krisztián 3 méterről nem tudott betalálni.

A második félidő elejét megnyomták a norvégok, és el is döntötték a meccset, Brynhildsen és Christensen fejezett be egy-egy akciót, amikor lenullázták a magyar védelmet.

Az első félidőben próbáltunk dominálni, de nem volt nagy lehetőségünk, igaz, az ellenfélnek sem, mégis vezetést szereztek egy szögletből. Ezen a szinten könyörtelenül kihasználják a hibákat. Gyorsasági különbség volt a két csapat között, kicsit többet szerettünk volna előzetesen kihozni ebből a mérkőzésből. Innen csak felfelé vezet az út, a játékosoknak azt mondtam a meccs után, hogy most már ők is látják, milyen a nemzetközi szint. Azt nem tolerálom, ha szétesik a csapat. Megverhetnek bennünket, de nem eshetünk szét. Építkezni kell folyamatosan, tanulni fogunk ebből a vereségből

– nyilatkozta Gera az M4 Sportnak a meccs után.

Gera Zoltán értékelése

„Azt nem tolerálom, ha szétesik a csapat. Megverhetnek minket, de nem eshetünk szét” – mondta játékosainak Gera Zoltán az U21-es válogatott Norvégia elleni 3–0-s veresége után.Összefoglaló: http://bit.ly/2Q566lZA szövetségi edző értékelése 👇

Közzétette: M4Sport – 2019. szeptember 10., kedd

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Olvasói sztorik