Magyar foci

Gera Zoltán keretet hirdetett az U21-es válogatottnál

Pénteken 18.30-kor lépnek pályára a dánok elleni felkészülési mérkőzésen.

Elutazott Dániába az U21-es válogatott: a Gera Zoltán vezette korosztályos csapat vasárnap óta készül együtt, szerdán kora délután pedig útra kelt első felkészülési mérkőzése helyszínére – írja az mlsz.hu.

A szakmai stáb a kerethirdetés óta eltelt időben két változtatást eszközölt a csapatban: Tajti Mátyás lengyelországi átigazolása miatt nem tud részt venni az összetartáson, helyére Csonka András került be az együttesbe, míg Májer Milán vállsérülése miatt nem utazhatott el a csapattal Dániába, Gera ezért az MTK-s Schön Szabolcsot is behívta a keretbe.

Rossi azt mondja, mindenki nagyon érzi a tüzet a válogatottban
Elutazott a csapat Podgoricába, ahol felkészülési meccs vár a mieinkre csütörtök este.

A csapat kerete hétfőn este vált teljessé, amikor megérkeztek az MLSZ edzőközpontjába a Vasas és az ETO FC Győr játékosai, akik aznap még bajnoki mérkőzésen léptek pályára. Kedden két gyakorlás szerepelt a programban, de az említett labdarúgók még jobbára regenerációs feladatokat kaptak, így elsőként a szerda délelőtti edzésen végezhetett teljes értékű edzésmunkát az összes kerettag.

A csapat a keddi közös videózás során megismerkedett a dánok várható játékával, a szerdai gyakorláson pedig ennek megfelelően már a pénteki meccs taktikai elemei kerültek terítékre. A válogatott szerdán kora délután indult el a dániai Aalborgba, ahol pénteken 18.30-kor lép pályára a házigazdák elleni felkészülési mérkőzésen.

Program és keret

A válogatott programja,
szeptember 6., péntek, 18.30: Dánia–Magyarország  (Aalborg)
szeptember 10., kedd, 20.00: Magyarország–Norvégia (Pancho Aréna)

 

A magyar válogatott kerete,
kapusok:
Varga Ádám (Soroksár), Demjén Patrik (ZTE), Bese Balázs (MTK Budapest),
védők: Bolla Bendegúz (ZTE), Kovács Krisztián (Győr), Szalai Attila (Apollon), Szilágyi Zoltán (Vasas), Takács Zsombor (Soroksár), Tóth Bence (Vasas), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Deutsch László (Csákvár),
középpályások: Szabó Bence (DVTK), Hinora Kristóf (Vasas), Csonka András (Soroksár), Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Schäfer András (Chievo), Kiss Bence (Haladás),
támadók: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Kundrák Norbert (DVSC), Kovácsréti Márk  (Kisvárda), Szánthó Regő (Győr), Bíró Bence (Guimaraes), Schön Szabolcs (MTK Budapest).

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik