Magyar foci

Jobb csapattól kaptunk ki, de ez most senkit sem vigasztal

A magyar válogatott becsülettel küzdve állt helyt Szlovákia ellen hazai pályán, de még a vereséget sem tudta elkerülni. Nem maradtunk látványosan alul, de a pályán inkább az történt, amit az ellenfél akart. Elemzés.

„A játékosaimat elismerés illeti. Játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott. Mi nem tudtuk a helyzeteket értékesíteni, ők igen, ezért nyertek” – magyarázta a lefújás után Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A helyzetértékeléssel ugyan lehet vitatkozni, a tény azonban tény marad: Szlovákia oda-vissza elverte a fő riválisának számító magyar csapatot a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőin, így nagyon kedvező helyzetből várhatja a sorozat utolsó három fordulóját.

Amíg volt szufla és oxigén, működött a magyar játék

A magyar válogatott szinte teljesen kicserélődött a csütörtöki, Montenegróban játszott barátságos meccshez képest. A kapuba visszatért Gulácsi Péter, a védelembe bekerült Kádár Tamás, Willi Orbán és Lovrencsics Gergő, a középpályán pedig a sérüléséből lábadozó Nagy Ádám. Szintén kezdő volt Szoboszlai Dominik, illetve az a Sallai Roland is, aki legutóbb az Észtország elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-meccsen (3-3) volt válogatott. Az egyetlen ék ezúttal is Szalai Ádám lett, míg a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs a jobboldalról segítette a magyar támadásokat.

Pavel Hapal együttese pénteken hazai pályán kapott nagyon komoly leckét a horvátoktól (0-4), így győzelmi kényszerben utazott Budapestre. A szlovák kapitány ennek ellenére nem forgatta fel csapatát, ám két helyen így is belenyúlt az összeállításba: a Herthában játszó Ondrej Duda helyét egy igazi csatár, a mindössze 19 éves Róbert Bozeník vette át a kezdőben, míg a jobboldali védő posztján a Mallorcában légióskodó Martin Valjentet az eredendően középhátvéd Lubomir Satka váltotta.

Bár a szlovákok voltak lépéskényszerben, a meccset egyértelműen a magyar válogatott indította jobban. Rossi csapatának letámadása kifejezetten intenzívnek látszott, ez pedig a vártnál sokkal többször zavarta meg a vendégek támadásépítéseit. Az első húsz percben végig az történt a pályán, amit a magyar csapat szeretett volna látni, a szlovákok szinte képtelenek voltak a földön kihozni a labdát a saját térfelükről.

A fenti képen is remekül látszik: már az ellenfél térfelén megkezdődik a magyar védekezés, amelynek fő célja, hogy elszigetelje a középpályán a Lobotka-Kucka-Hamsík hármast, ezzel megakadályozva a szlovákok dominanciáját a passzjátékban. Szalai, Szoboszlai és a fellépő Nagy Ádám tökéletes összhangban zárja a passzsávot, a vendégek középpályás hármasának tagjai közül senki sem megjátszható. Eközben Kleinheisler Hamsíkra ügyel, Kádár Rusnákot veszi fel, Sallai pedig a felfutó Satkára vált ki szükség esetén. Vavrónak nincs más lehetősége, mint felívelni a labdát, ahol a légteret általában zökkenőmentesen uraló Orbán-Baráth duó már vár rá.

A felívelt labdák utáni lecsorgókból a magyar csapat rendre gyorsan és látványosan tudott építkezni, ráadásul Rossinak konkrét terve is volt arra, hol szeretné áttörni a szlovákok védekezését. A két szélső hátvéd közül Lovrencsics támogatta felfutásaival a támadásokat, így Dzsudzsák befelé mozoghatott el a vonal mellől, magára vonva a vendégek középpályásainak figyelmét. Az így összerántott, a magyar jobbszél felügyeletére összpontosító szlovák védelem az ellenoldalon sebezhetővé vált, így egy gyors forgatással máris helyzetbe lehetett hozni az egy-egy ellen remekül cselező Sallai-Szoboszlai tandemet. Íme:

Lovrencsics felfutása helyet csinál a befelé mozgó Dzsudzsáknak, aki elől Nagy Ádám betörése is elvisz egy védőt. Szalai középen leköt egy védőt, eközben a túloldalon Sallai és Szoboszlai kettő az egy elleni szituációt izolál a szlovák védelem leggyengébb pontjaként azonosított Satka ellen. (Dzsudzsák labdája végül nem volt pontos, ezért nem lett ebből a helyzetből nagyobb lehetőség.)

Ez a fajta magyar játék azonban csak addig működött, amíg volt szufla és oxigén a letámadáshoz. Ez körülbelül harminc percig tartott, ezt követően a szlovák válogatott átvette a meccs irányítását. Uralták a középpályát, gyors, lapos passzokkal mozgatták ki a magyar védelmet és pontos, meredek átfordításokkal a széleken a magyar védelem mögé tudtak kerülni.

Az első góljuk előtt a balszélső Mak zavartalanul galoppozhatott be a pálya közepére, és mivel sokáig senki nem ütközött vele, Orbán kénytelen volt kilépni a védővonalból, hogy besegítsen Nagy Ádámnak. Mivel eközben Rusnák a jobboldali félterületbe belépve lekötötte Kádárt, az észrevétlenül szabad területre mozgó Hamsík teljesen tisztán kaphatta a labdát a jobboldalon. A szlovákok kettő az egy elleni helyzetet izoláltak a magyar védelem baloldalán.

Pár másodperccel később minden borul: a szlovákok legjobb játékosa, Hamsík teljesen üresen nézhet fel és adhat be, miközben a magyar tizenhatoson belül a két középhátvéd (Orbán-Baráth) méterekre távolodik el egymástól. A zavart észlelő Nagy Ádám igyekszik betömni a lyukat, így viszont a második hullámból érkező Mak marad üresen a kapuval szemben, a tizenegyespont magasságában. Bese rosszul olvassa a játékot, igaz, a védelem elcsúszása miatt neki már három lehetséges opciót is figyelemmel kellett (volna) követnie. Végül – a minden valószínűség szerint lesen helyezkedő – Bozeník elől menteni igyekvő Baráth lábáról került Mak elé a labda, aki köszönte szépen és megszerezte a vezetést Szlovákiának (0-1)

Az ötlettelenség és az elkeseredettség a hajrában

A második félidőt újra megnyomta a magyar csapat, Szoboszlai parádés – a fiatal játékosnak lényegében ziccert jelentő helyről elvégzett – szabadrúgásával az egyenlítés is sikerült (1-1), ám Szlovákia újra villámgyorsan fölénybe került. Magabiztosan járatták a labdát a középpályán, Lobotka és Hamsík elszigetelését nem tudtuk megoldani, miközben Hapal és stábja a szünetben nagyon látványosan videózta ki, hogy az Orbán és Baráth között tátongó, sokszor bántóan nagy teret simán ki lehetne használni.

Ebből jött a győztes gól is: Lobotka zavartalanul hozhatta fel a labdát a középpályán, és mivel Rusnák a félterületben Kádárt, Satka pedig a vonal mellett a visszafutó Sallait tartotta sakkban, azzal, hogy a védelemre vezette a labdát, kiprovokálta Orbán kilépését a védővonalból. A Zsolnán játszó Bozeniknek ennyi pont elég volt: pillanatnyi habozás nélkül lépett be Baráth belső oldalára, és mivel a magyar bekk nagyon lassan olvasta, hogy mi következik újra megszerezte a vezetést a szlovákoknak (1-2).

A magyar csapat ezt követően már nem tudott ritmust váltani, a sérülések miatti kényszerű cserék (Lovrencsics-Bese, Nagy Ádám-Pátkai) okán Rossi belenyúlni sem igen tudott a meccs menetébe. Az utolsó tizenöt-húsz perc jobbára elkeseredett ívelgetésbe fulladt, miközben Sallai és Kleinheisler is cserét kért. Erőnlétben nagyon látványosan elfogyott a csapat, miközben végig tapintható volt az ötlettelenség és az elkeseredettség is a csapat játékán.

Egy jobb csapattal szemben maradtunk alul – ismét –, de ez aligha vigasztalja most a stábot és a csapat játékosait. A lehetőségünk megvolt, játékban helyenként a képességbeli különbségek dacára is felülmúltuk a szlovákokat (kilenc lövést eresztettünk el a tizenhatoson belülről), és azzal együtt is elkerülhettük volna a hazai vereséget, hogy a meccs döntő részében azért inkább az történt a pályán, amit Hapal akart látni.

Innen már nagyon nehéz út vezet a 2020-as Eb-re: a hátralévő három meccsünkön (Horvátország idegenben, Azerbajdzsán itthon, Wales idegenben) több pontot kell szerezzünk, mint a szlovákoknak. Komoly lecke, szép feladat.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.