Magyar foci

Lovrencsics: Az elején egy kicsit a frászt hoztuk mindenkire

Varga Roland számára nem volt egyszerű a tizenegyes elvégzése, de bizonyítani akart. Fradista örömszavak.

A litván Suduva 4-2-es legyőzésével 15 év után ismét európai kupa csoportkörébe jutott a magyar bajnok Ferencvárosi TC, mely ezúttal az Európa Ligában bizonyíthat majd szeptember 19-étől. A Fradi kulcsjátékosai, az egyenlítő gólt jegyző Varga Roland, illetve a csapatkapitány Lovrencsics Gergő a lefújás után az M4 Sportnak értékelte a találkozót.

Nagyon jó, egységes csapatunk van, egy célért küzdünk. Ha a pályán vagyok, én vagyok kijelölve a büntetőhöz, ezúttal is oda kellett állnom. Szerencsére értékesítettem. Nehéz volt, tudtam, hogy ezt be kell rúgnom. Jó időben is volt, tudtunk válaszolni az első góljukra. Nem kezdtük jól a meccset, eladott labdából gólt kaptunk, de nagyon örülök neki, hogy sikerült válaszolni és megnyerni ezt a mérkőzést. Amikor elkezdtük ezt a szezont nem volt egyszerű a helyzetem. Keveset játszottam, amikor játszottam, akkor sem sikerült mindig úgy, ahogy szerettem volna. Tegnap viszont mondta a mester, hogy holnapra legyek készen. Fáradt voltam még kicsit a vasárnapi meccs után testileg és lelkileg is, de aztán kaptam egy olyan adrenalin-löketet, hogy azt mondtam, ha törik, ha szakad, megmutatom

– mondta a mérkőzés után Varga Roland.

Erre készültünk, hogy kijavítsuk azt a vasárnapi botlást. Az elején egy kicsit a frászt hoztuk mindenkire, mikor a Suduva megszerezte a vezetést. De úgy éreztem utána, ez is egy olyan ébresztő pofon volt a csapatnak is, egy lapáttal rátettünk, és még az első félidőben megfordítottuk a meccset. Azt beszéltük, hogy nem szabad visszavennünk, aztán jött még egy pofon, az egyenlítés, kettő-kettő. Viszont van tartása a csapatnak, nagyon sokat beszélgettünk a vasárnapi fiaskó után, mindenki átérezte, miről szól ez a mérkőzés. Mindenki a szívét-lelkét kitette, látszott, hogy az utolsó negyedórában ott előrébb már szinte futni sem bírtak a játékosok, de még akkor is elindultak, helyzeteket alakítottak ki. Nagyon kemény meló volt. Jó kis csapat ez a Suduva, viszont örülök neki, hogy végre sikerült győzni. Nagyon örülünk. Amikor hazaigazoltam, bíztam benne, hogy magyar csapattal, így a Ferencvárossal sikerül európai csoportkörös mérkőzéseket játszani. Emlékszem a kijelentésemre, amikor hazajöttem, azt mondtam, BL-ben akarok szerepelni. Teljesen elégedett vagyok azzal, hogy ennyi idő után sikerült elérni azt a célt, amit már tizenöt éve vár a klub, a szurkolók, ott vagyunk az EL főtábláján. Nagyon jól sikerültek az igazolásaink, a mester is nagyon könnyű helyzetbe hoz minket azzal, hogy mindenki tudja, mit kell játszania. Az elején nekem is idegen volt a jobbhátvéd poszt, de mindent elmondott, mit hogyan kell csinálni. Nagyon komoly felkészítés folyik

– nyilatkozta Lovrencsics Gergő.

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik