Magyar foci

Két nagyszerű együttes harcol Szalaiért?

A török sajtó továbbra is a Besiktast emlegeti, de felbukkant a Feyenoord is.

Szalai Ádám nem lépett pályára a Hoffenheimben az új bajnoki évad első két mérkőzésén, és úgy fest, többet nem is fog. A hétfőn keretet hirdető Marco Rossi szövetségi kapitány lőtte le a poént, elárulva, a csatár klubot vált, úgy tudja, kedden lesz hivatalos a bejelentés.

Egyelőre csak találgathatunk, merre tart a magyar csatár; nem lenne meglepő, ha a török Besiktas vagy a holland Feyenoord szerződtetné. Az előbbi klub érdeklődéséről már beszámoltunk, a rotterdamiak új „vásárlók a transzferpiacon”, már ami Szalait illeti.

A két évvel ezelőtti holland bajnok a legutóbbi idényben nem tudta megszorítani az Ajaxot és a PSV-t, és az új szezont sem kezdte fényesen, három döntetlent játszott. Az isztambuli „fekete sasok” ugyancsak 2017-ben ünnepelhettek legutóbb bajnoki címet, azóta át kellett adniuk a porondot a városi rivális Galatasaraynak.

Kiemelt kép: Uwe Anspach/dpa/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.