Magyar foci

Sérülések miatt aggódik a női kapitány

Markó Edina keretet hirdetett Izland ellen, és nagyon bízik a Ferencváros játékosainak jó formájában.

Izland elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg szereplését a magyar női A-válogatott a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Bekerült a keretbe a fiatal Pusztai Sára és Kovács Laura, de hiányzói is vannak a csapatnak.

Markó Edina szövetségi kapitány együttese augusztus 29-én lép pályára először az Európa-bajnokság selejtezőjében. A 2021-es kontinenstornán való részvételért Izlanddal, Svédországgal, Szlovákiával és Lettországgal is meg kell küzdenünk.

A csúcsformájukhoz legközelebb a Ferencváros labdarúgói vannak jelenleg, mivel ők a Bajnokok Ligája-szereplés miatt korábban megkezdték a felkészülést és három nagyon jó mérkőzést játszottak a selejtezőben. Gratulálok nekik, az utolsó pillanatig megvolt az esélyük a továbbjutásra

– fogalmazott a szövetségi kapitány.

Sajnos a keretnek vannak hiányzói is, mint a régóta sérüléssel bajlódó Szeitl Szilvia (FTC-Telecom) és Tálosi Szabina (Haladás-Viktória FC), illetve a nemrég keresztszalag szakadás miatt műtéten áteső Tóth Barbara (MTK Hungária FC) – írja az MLSZ.

– A napokban mindenhol elindulnak a bajnokságok és bízom benne, hogy senki mást nem veszítünk el a csapatból. Fontos, hogy most meghívót kapó játékosok közül mindenki a rendelkezésünkre álljon

– tette hozzá végül Markó Edina.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Szőcs Réka (MTK Hungária FC) Samu Anna (Ferencvárosi TC) Bíró Barbara (Haladás-Viktória FC) Védők: Szabó Viktória (Ferencvárosi TC) Turányi Lilla (MTK Hungária FC) Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC) Papp Dóra (MTK Hungária FC) Tóth Alexandra (Haladás-Viktória FC) Pinczi Anita (MTK Hungária FC) Kovács Laura (ETO FC Győr) Csiki Anna (Ferencvárosi TC) Középpályások: Csányi Diána (MTK Hungária FC) Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC) Csiszár Henrietta (FC Bayer 04 Leverkusen) Kocsán Petra (Ferencvárosi TC) Zeller Dóra (FC Bayer 04 Leverkusen) Rácz Zsófia (Haladás-Viktória FC) Pusztai Sára (Ferencvárosi TC) Támadók: Zágor Bernadett (SKN St. Pölten) Vágó Fanni (Ferencvárosi TC) Németh Loretta (MTK Hungária FC) Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg) Süle Dóra (ETO FC Győr) Tartalék: Horti Boglárka (Haladás-Viktória FC)

Kiemelt fotó: MLSZ

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.