Magyar foci

„Nem akarunk olyan helyzetre felkészülni, hogy gyengébb ellenfél ellen a második körben kiesünk”

A Mol Fehérvár FC sportigazgatója csalódott, de a csapat játékosain azt érzi, éhesek a sikerre.

A Mol Fehérvár FC sportigazgatója adott terjedelmes interjút a csapat honlapjának, melynek elején rögtön a Vaduz elleni kupabúcsú került szóba.

Nem árulok el titkot, ha azt mondom, mindenkit váratlanul ért a kiesés. Nem lehet és nem is akarunk olyan helyzetre felkészülni, hogy egy papíron gyengébb ellenfél ellen a második körben búcsúzunk, ráadásul ilyen teljesítménnyel. Ha őszínték akarunk lenni, a csapat messze nem azt játszotta, amit tud. A párharc első meccsén szerzett vezető góltól kezdve nagyjából 180 percig egyszerűen nem fociztunk. Utána, amikor már minden veszni látszott, elkezdtünk támadni, óriási helyzeteket alakítottunk ki, de ez már késő volt, a futball pedig büntetett. Az elfogadhatatlan teljesítményhez nyugodtan hozzávehetjük a Zeta elleni visszavágó egészét is, ami így már 270 perc, így nem lehetett továbbmenni. Mondhatjuk, hogy az elmúlt évek európai eredményeiből ez a mostani lóg ki lefelé, és talán sokan aláírnák, ha ezután megint a korábbi széria következne, szerintem azonban eljutottunk arra a szintre klubként és csapatként, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak. És ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a Vaduz nem megérdemelten jutott tovább, a mi problémáink az ő teljesítményükből semmit nem vonnak le

– mondta Kovács Zoltán.

Zidane újra otthagyja a Real Madridot? – befutott az év legvadabb pletykája
Állítólag képtelen megemészteni, hogy nem vették meg Pogbát.

A sportvezető határozottan cáfolta, hogy gondolkoztak a csapat vezetőedzőjének menesztésén.

Marko Nikolics olyan edző, akinek a vezetésével a csapat bajnok, kupagyőztes, EL-csoportkörös, BL- és EL-playoffos volt két év alatt, ráadásul érvényes szerződéssel rendelkezik. Bizalmat vívott ki magának a korábbi eredményeivel és ez a bizalom egy ilyen eredmény után sem tud azonnal elveszni.

Kovács egyértelművé tette, mit várnak a csapattól. Bajnokságot kell nyerni, és a Magyar Kupa is prioritást élvez.

Egy nagy álmunk erre a szezonra hamar köddé vált, marad a másik kettő. Itthon kimondott célunk a bajnoki cím és a kupagyőzelem. Van olyan nézőpont, ami szerint a nemzetközi szereplés kiesésével könnyebb lehet a hazai sorozatokban eredményt elérni, de én azt éreztem, hogy mindhárom sorozatban elérhetjük, amit kitűztünk magunk elé. Tavaly a csoportkör után megnyertük a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig ezüstérmesek lettünk, ezt akartuk túlszárnyalni idén, sajnos ez már nem jön össze. Azt várom a csapattól és a szakmai stábtól, hogy a bajnoki címért és a kupagyőzelemért mindent megtegyenek

– érvelt a székesfehérvári szakember.

Kiemelt fotó: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik