Magyar foci

Marco Rossi: Új nemzeti stadion kell

Reagált a magyar szurkolók elképesztő várakozására.

Marco Rossi csodálatosnak tartja, hogy a magyar szurkolók két óra alatt elkapkodták a jegyeket a szeptember 9-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtezőre. Az olasz szakvezető a szövetség honlapjának adott nyilatkozatban vont le következtetést az elképesztő várakozásból.

Nagyon boldog vagyok, hogy ekkora az érdeklődés a csapat iránt, hogy ilyen rövid idő alatt elfogytak a jegyek a Szlovákia elleni mérkőzésre. Ez is nagyon jól mutatja, mekkora szükség van az új nemzeti stadionra, amely szerencsére novemberben már fogadni is fogja majd a csapatot

– magyarázta a mieink szövetségi kapitánya.

Rossi a budapesti találkozót körülvevő érzelmekről is beszélt.

„A saját példámból tudom, hogy amikor egy olyan mérkőzés, mint a Szlovákia elleni nagyon fontos, az érzelmek el tudják ragadni az embert. Ennek eredményeként sajnos már kétszer is kaptam eltiltást mióta a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok. Éppen ezért a Szlovákia elleni mérkőzésen nagyon oda kell majd figyelnem arra, hogy ne ragadjanak el az érzelmeim és a szabályokat, előírásokat betartva irányítsam a csapatot a kispadról. Nem szabad elfelejteni, hogy ideális esetben akár még úgy is alakulhatnak az eredmények, hogy az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nagy dolgokat ünnepelhetünk. Borzasztó lenne, ha ennek nem lehetnék részese, mert eltiltanak” – tette hozzá a tréner.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik