Magyar foci

Javított az Újpest, rontott a DVTK

A bajnokságot győzelemmel kezdő miskolciak otthon kaptak ki fővárosi riválisuktól az OTP Bank Liga második fordulójában.

Az OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapját az Újpest FC miskolci vendégjátéka zárta – a házigazda Diósgyőri VTK győzelemmel, a fővárosiak vereséggel kezdték az idényt.

Egy-egy távoli kísérletet jegyezhettünk fel az elején, majd Balázs Benjámin megpattanó centerezését még kiütötte Braniszlav Danilovics, de éppen a berobbanó Zsótér Donát elé, aki közelről vette be a kaput. A 38. percben egyenlített a DVTK egy nagyjából hét méterről elvégzett közvetett szabadrúgásból: hazaadást fogott meg az újpestiek kapusa a játékvezető szerint, ezt büntette egy léc alá emelt labdával Tajti Mátyás (1-1).

Éppen csak kijöttek a csapatok a második félidőre, amikor Obinna Nwobodóra nem figyelt eléggé a DVTK-védelem: az Újpest játékosa köszönte a lehetőséget, 18 méterről védhetetlenül lőtt a hosszú felső sarokba (1-2). Kicsit leült a meccs, a DVTK próbálkozott inkább, kevés sikerrel. Egy ígéretes kontra végén Prosser Dániel kapott remek labdát a kapu előtt, de ordító ziccerben mellé gurított. Az utolsó percekben már az ellenfél térfelén adogathatott a Diósgyőr, kapuja elé szögezte ellenfelét, de maradt a 2-1: az Újpest 3, a DVTK 0 ponttal lett gazdagabb.

OTP Bank Liga, 2. forduló

Diósgyőri VTK–Újpest FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Tajti (38.), illetve Zsótér (14.), Nwobodo (48.)
Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Nagy K. (12.), illetve Nagy D. (14.), Cseri (30.)

Vasárnap játsszák:
18 óra: Paksi FC–Budapest Honvéd
18 óra: Puskás Akadémia FC–Mol Fehérvár FC
18 óra: Debreceni VSC–Kisvárda Master Good

A Zalaegerszegi TE FC–Ferencvárosi TC mérkőzést elhalasztották.

 

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 0 0 3 – 1 +2 6
2. Mol Fehérvár FC 1 1 0 0 4 – 2 +2 3
3. Puskás Akadémia FC 1 1 0 0 3 – 1 +2 3
4. Kisvárda Master Good 1 1 0 0 1 – 0 +1 3
5. Diósgyőri VTK 2 1 0 1 3 – 3 0 3
6. Újpest FC 2 1 0 1 3 – 4 -1 3
7. Ferencvárosi TC 0 0 0 0 0 – 0 0 0
8. Debreceni VSC 0 0 0 0 0 – 0 0 0
9. Budapest Honvéd 1 0 0 1 1 – 2 -1 0
10. Paksi FC 1 0 0 1 0 – 1 -1 0
11. Zalaegerszegi TE FC 1 0 0 1 0 – 1 -1 0
12. Kaposvári Rákóczi FC 2 0 0 2 3 – 6 -3 0

Kiemelt kép: Újpest FC Facebook

Olvasói sztorik