Nemzetközi foci

Máris debütált, edzője is áradozott Nagy Ádámról

Vida Kristopher és Holman Dávid a szlovák élvonalban, Szalai Ádám a Német Kupában lőtt gólt.

Nagy Ádám két nappal az átigazolása után kezdőként debütált az angol másodosztályú Bristol Cityben. Az együttes 1-1-et játszott a Birmingham City vendégeként a második fordulóban. A magyar válogatott középpályását a Bristol mestere, Lee Johnson fantasztikusnak nevezte, teljesítményével azonnal kivívta mind a szakvezető, mind a szurkolók tiszteletét.

Holman Dávid góljával szerzett vezetést a Slovan Bratislava a szlovák első osztály negyedik fordulójában. A Zlate Moravce ellen 4-0-ra nyert az együttes, de Holmannak csak 43 perc jutott: nem sokkal a gólja után le kellett cserélni. A Slovan másik magyarja, Guzmics Richárd végig a pályán volt. Vida Kristopher is gólt szerzett a DAC-nak, majd kihagyott egy tizenegyest – végül 2-1-re kikaptak a Trencíntől. Vida Máté is véigjátszotta a meccset a dunaszerdahelyieknél.

Szalai Ádám góljával szerzett ismét vezetést a Hoffenheim a Német Kupában.

Szoboszlai Dominik a 71. perctől kapott lehetőséget a Red Bull Salzburgban, mely 5-2-re verte az AC Wolfsbergert az osztrák Bundesliga harmadik fordulójában. Szoboszlai 3-1-es vezetésnél szállt be.

Kádár Tamással a soraiban kapott ki a Dinamo Kijev az ukrán élvonal harmadik fordulójában. A Sahtar Donyeck 2-1-re nyert.

Sallai Roland tíz hónap után volt ismét kezdő a Freiburgban – a Német Kupában hosszabbítás után harcolták ki a továbbjutást.

Kiemelt kép: Bristol City FC Twitter

Olvasói sztorik