Magyar foci

Kovács Zoltán: Aki vért akar látni, az is örüljön

A MOL Fehérvár FC-nél még mindig keresik az okokat, hogy miként eshetett ki a csapat az Európa Ligából a liechtensteini Vaduz ellen, a fájdalmakra enyhe gyógyír volt csak a vasárnapi, Kaposvár elleni 4–2-es bajnoki győzelem.

Kovács Zoltán sportigazgató szerint nehéz lesz feldolgozni a kiesést, a válogatott Kovács István pedig a DIGI Sport híradójának azt mondta: a jövőben nem fognak úgy szerepelni, hogy azt lehessen rájuk mondani, mint amit a Vaduz edzője nyilatkozott.

„Ezt nehezen fogjuk feldolgozni, elfelejteni. Amit az elmúlt években felépítettünk a nemzetközi kupákban, nagyon szép dolgokat, azt most leromboltuk. Magyarországon a vereségnek nincsen annyi gazdája, mint a győzelemnek, aminek az elmúlt pár évben, ha jól emlékszem, mindig nagyon sokan örültek; amikor bajnoki címet, kupagyőzelmet, csoportkört és playoffokat értünk el” – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató a Sport24-nek.

De ezt elviseljük, semmi probléma, férfi módjára el kell viselni, most is itt állunk, és beszélünk erről a szégyenről – hogy néhány ember, aki vért akar látni, az is örüljön az ilyenfajta kifejezéseknek.

A Vaduz edzője, Mario Frick más kifejezéseket használt; nagy mellénnyel nyilatkozó, sznob csapatnak nevezte a magyar csapatot. A fehérváriaknak erről egészen más a véleményük.

„Én nem fedeztem fel olyan nyilatkozatot, hogy bárki azt mondta volna, hogy a Vaduz nem jó társaság. Egy kicsit lehet, ő úgy érezte, hogy a pályán tiszteletlenek voltunk, de talán ugyanez elmondható az ellenfél edzőjéről is, hogy ő is tiszteletlen volt ezzel a nyilatkozattal. Győztes meccs után könnyű nyilatkozni, kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha adott esetben ők esnek ki. Ettől függetlenül ez semmit nem von le az érdemeikből, megérdemelten jutottak tovább. Hogy ilyen nyilatkozatot tett, az ő privilégiuma, nekünk ezzel nem kell foglalkozni, mi a jövőben nem fogunk úgy szerepelni, hogy ezt lehessen ránk mondani” – fogadkozott Kovács István, aki a liechtensteini meccsen csereként állt be.

A kaposvári Ádám Martin vasárnap két gólt rúgott a Fehérvárnak, mégsem érzi úgy, hogy tavalyhoz képest gyengült volna Marko Nikolics csapata. „Nem lettek szerintem gyengébbek, ezt a mai meccsből is lehetett látni, amelyen azok játszottak, akik az Európa Ligában annyira nem kaptak szerepet, mégis, ez is egy erős csapat volt. Nem hiszem, hogy gyengültek, mindössze annyi történt, hogy volt egy rosszabb meccsük, és sajnos kiestek a kupából” – fogalmazott a csatár.

A fehérvári NB I-es rajton még a korábbi Vidi-legenda Disztl László sem tudott segíteni az újonc Kaposváron. „Furcsa volt ellenfélként itt lenni, hiszen mindig is a Videotonhoz tartoztam. Az NB II-ből érkezve, újoncként meg kell szoknunk még az NB I ritmusát. Nehéz volt egy nemzetközi szinten is erős csapat ellen játszani. De biztató lehet a jövőre nézve, hogy jól játszottunk, és két gólt is lőttünk” – értékelt a Kaposvár szakmai igazgatója.

„Nagyon fontos volt, hogy jó játékkal, magabiztos győzelemmel indítottuk el a bajnokságot, mert helyre kell hoznunk a dolgokat, és ezt csak úgy lehet, hogy ha végig harcban leszünk a bajnoki címért és a Magyar Kupáért” – jegyezte meg Kovács Zoltán.

A következő körben a Kaposvár otthon a Mezőkövesd ellen javíthat, míg a Fehérvár Felcsúton folytathatja a pontgyűjtögetést.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik