Magyar foci

Ferencváros: a ZTE elleni bajnokit is elhalasztották

A nemzetközi szereplés miatt a Fradi kérésére más időpontban rendezik a mérkőzést.

Az OTP Bank Liga második fordulójába kisorsolt, augusztus 10-re kiírt ZTE-Ferencváros bajnoki a zöld-fehérek kérésére egyelőre nem ismert időpontra elhalasztásra került – adta hírül a zalai klub hivatalos honlapja.

Az UEFA akár ki is zárhatja a Craiovát?
A korábbi román játékvezető, Ion Craciunescu szerint a meccset 3-0-ra jóváírhatják a Honvéd javára.

A Fradi-DVSC bajnokihoz hasonlóan ezt a találkozót is a Ferencváros nemzetközi kupaszereplésére való tekintettel halasztották el későbbi időpontra.

A zalaegerszegi mérkőzésre óriási érdeklődés mutatkozott, a jegyértékesítés szerdai kezdetétől kezdve a bérletesekkel együtt már több mint 6000-en rendelkeztek érvényes belépővel a meccsre, de a ZTE közleményéből kiderül, hogy a jegyértékesítést leállították, a találkozóra már megvásárolt jegyekkel, valamint a meccs pótlásának időpontjával kapcsolatban pedig a honlapjukon és Facebook-oldalukon adnak tájékoztatást.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasói sztorik