Magyar foci

Európa Liga: háromszor értékesebb a Honvédnál román ellenfele

A Fehérvár esélyes, a kispestieknek és a Debrecennek bravúr kell.

A három magyar csapat közül egyedül a Fehérvár FC számít párharca esélyesének az Európa Liga-selejtező második fordulójában. Az előző idényben EL-csoportkörös székesfehérvári együttes a liechtensteini Vaduzzal csap össze, és ha papírforma eredmény születik, folytathatja majd a menetelését.

Ugyanehhez a Budapest Honvédnak a román Universitatea Craiova ellen kisebb, míg a Debrecennek a Torinóval szemben már nagyobb bravúrra lenne szüksége.

A Fehérvár FC az előző körben 5-1-es összesítéssel bizonyult jobbnak a montenegrói Zetánál úgy, hogy ez volt az eredménye az idegenbeli mérkőzésnek, a felcsúti visszavágó pedig gól nélküli döntetlennel ért véget.

Vegyesek az érzelmeim az El első selejtezőköre után, hiszen az idegenbeli meggyőző és magabiztos játékunkból szinte semmit nem sikerült átmentenünk a hazai visszavágóra

– mondta a Fehérvár FC honlapjának a csatár Marko Scsepovics, aki úgy véli, csütörtök este sokkal összeszedettebben, koncentráltabban kell futballozniuk, mint ahogy múlt héten tették. Hangsúlyozta, hogy mindenképp szeretnék kiharcolni a továbbjutást, és mint megjegyezte, ehhez fontos, hogy lehetőleg ne kapjanak gólt a Pancho Arénában, jó lenne magabiztos, két-három gólos előnyt kiharcolni az első mérkőzésen. A Vaduz az első fordulóban idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Breidablikkal, a visszavágón pedig 2-1-re legyőzte az izlandi csapatot.

Kiemelezték a Fradi hibáit, ezeket használnák ki a máltaiak
Darren Abdilla vezetőedző szerint a Valletta FC jó meccset szeretne játszani Budapesten a BL-selejtezőben.

A Budapest Honvéd 4-2-es összesítéssel – 3-1-es hazai győzelemmel és 1-1-es litvániai döntetlennel – múlta felül a Zalgiris Vilniust, míg a Craiova, amely a már zajló román bajnokságban megnyerte első két mérkőzését, az EL-ben két 3-2-es győzelemmel ejtette ki az azeri Szabail csapatát.

Az erőviszonyokat jelzi a két csapat játékoskeretének összértéke, a transfermarkt.de szerint a román együttesé 24,25 millió euró, a Honvédé 7,13 millió.

Az albán FK Kukesit 4-1-gyel – 3-0-s hazai győzelemmel és 1-1-es idegenbeli döntetlennel – búcsúztató Debrecenre vár papíron a legnehezebb párharc, mivel az olasz bajnokság hetedik helyezettjével, a kupasorozatba most bekapcsolódó együttessel kell megmérkőznie a továbbjutásért. Az olaszországi mérkőzést Alessandriában rendezik meg, ahol a debreceniek honlapja szerint kétezer új széket szereltek fel, így hatezren lehetnek ott a csütörtöki mérkőzésen.

Továbbjutása esetén a Fehérvár az észt Flora Tallinnal vagy a német Eintracht Frankfurttal találkozik, a Debrecenre a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk és a dán Esbjerg párharcának továbbjutója vár, a Budapest Honvéd ellenfele pedig a görög AEK Athén lenne. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.

A magyar csapatok EL-programja a selejtező 2. fordulójában, 1. mérkőzések

Csütörtök,
18.55: Budapest Honvéd–Universitatea Craiova (román), Győr
20.00: Fehérvár FC–Vaduz (liechtensteini), Felcsút
21.00: Torino FC (olasz)–Debreceni VSC, Alessandria

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Olvasói sztorik