Magyar foci

Reakció: újabb közleményt adtak ki az újpesti „címerháborúban”

Most a labdarúgóklub reagált.

Az UTE szerdai közleményére reagálva csütörtökön az Újpest FC is közleményt adott ki a címerbotrány újabb fejezete kapcsán – a klubhonlapon olvasható közleményt változtatás nélkül közöljük:

A július 12-i közös megbeszélésen az Újpest FC nyitottan állt a régi címer visszaállításához, és ezt az álláspontját most is fenntartja.

A felek megbeszélése után az UTE azt az ígéretet tette, hogy az Újpest FC pontjait, melyek feltételei a címer visszaállításának, közgyűlésen megvitatják és egy következő személyes megbeszélésen tájékoztatják az Újpest FC-t erről, hivatalos keretek között.

Az üzleti titkokat is érintő beszélgetés zárt ajtók mögött, együttműködésre nyitottan került lefolytatásra. Végezetül az UTE képviseletében Őze úr tájékoztatta a szurkolókat arról, hogy az egyeztetések tovább folynak és ehhez mind az UTE, mind pedig az Újpest FC partnerként áll hozzá, ezt bizonyította a közös sajtóközlemény is.

A július 12-i egyeztetés értelmében az Újpest FC továbbra is nyitott arra, hogy megegyezzen az UTE-val, ezért értetlenül áll a július 17-én, social média felületen közzétett „hivatalos” közleményhez.

Továbbra is várjuk, hogy a megbeszéltek alapján az Újpesti Torna Egylet felvegye velünk a kapcsolatot a tárgyalások folytatása vagy lezárása végett, ahogy azt a szurkolók és az Újpest FC vezetése és jogi képviselője előtt megígérték.

Kiemelt kép: ujpestfc.hu

Olvasói sztorik