Élő Magyar foci

Oda-vissza elverte a Ludogorecet a Fradi a BL-selejtezőben

A Ferencváros a hazai 2-1-es győzelem után idegenben 3-2-re verte a bolgár Ludogorecet, így kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe, ahol majd a máltai Valletta lesz az ellenfele. A találkozó öt gól mellett egy hatalmas Dibusz Dénes-bravúrt is hozott, a magyar kapus egy tizenegyest védett nagyszerű mozdulattal. Szerhij Rebrov csapata az egész párharcban meggyőző teljesítményt nyújtott és tulajdonképpen egy pillanatig nem volt kérdéses a továbbjutása.

Egy kapu fölé szálló Haratin-fejessel indult a visszavágó, ami után a Ludogorec próbálkozott ugyan, de a hazai támadások erőtlenek voltak. A Fradi ukrán védője a 17. percben már nem hibázott, Zsubkov szöglete után maradt üresen a hosszú oldalon és megszerezte a vezetést a magyar bajnoknak.

A Fradi vezető gólja:

Egy kapufán csattanó szabadrúgással riogatott a Ludogorec, majd kettőre növelte az előnyét az FTC: Zsubkov adta megint a gólpasszt és Skvarka még úgy is eredményes tudott lenni, hogy kissé kiszorított helyzetbe került, miután rosszul vette át a labdát.

Skvarka duplázta meg az előnyt:

Ezután a Ludogorec percei következtek, Terzijev szöglet után szépített, majd büntetőből egyenlíthetett is volna a bolgár bajnok, Swierczok panenkás lövését azonban kapu fölé tudta tolni a már az alsó sarok felé elinduló, majd onnan visszanyúló Dibusz – hatalmas bravúr volt.

Dibusz parádés védése:

A tempó nem hagyott alább a félidő végéig, majd a fordulás után lényegében el is dőlt a párharc, amikor Tokmac 48. percben leadott lövése akadt be a bolgár kapuba. Innentől kezdve a Fradi visszaállt, a Ludogorec pedig hitehagyottan passzolgatott, próbált még valamit csinosítani az eredményen. A semmiből összejött az újabb bolgár találat, Heister botlott bele a labdába és szerzett öngólt.

Heister peches megmozdulása:

Kedvet kapott a házigazda, de továbbra is reménytelen volt a helyzete, és ugyan láthatóan kiesett a ritmusból a Ferencváros, nem volt benne a meccsben, hogy háromszor is hibázzon védekezésben. A Ludogorec tíz emberrel fejezte be a meccset, a Zsubkovot letalpaló Motit állították ki a 82. percben.

A Fradi 15 év után vett újra sikerrel párharcot a BL-selejtezőben.

Az eléggé meggyőző teljesítményt nyújtó Ferencváros így végül 3-2-re nyert és kettős győzelemmel lépett tovább, a következő körben a máltai Valletta lesz az ellenfele.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör, visszavágó

Ludogorec Razgrad (bolgár) – Ferencváros 2-3 (1-2)

 

Ludogorec: Renan – Ikoko (Cicinho, 64.), Terzijev, Moti, Nedgyalkov – Goralski, Gyakov – Intima, Marcelinho (Biton, 64.), Tchibota – Swierczok (Keserü, a szünetben)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ignatenko (Sigér, 57.), Haratin – Skvarka – Zsubkov, Priskin (Lanzafame, 73.), Tokmac (Varga, 61.)

Gólszerző: Terzijev (24.), Heister (69. – öngól) illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Tokmac (48.)

Sárga lap: Keserü (85.) illetve Ignatenko (26.), , Lovrencsics (28.), Dibusz (29.)

Piros lap: Moti (82.)

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Idegenben parádézott, továbbjutott a Fradi a BL-selejtezőben

A Ferencváros a hazai 2-1-es győzelem után idegenben 3-2-re verte a bolgár Ludogorecet, így kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe, ahol majd a máltai Valletta lesz az ellenfele. A találkozó öt gól mellett egy hatalmas Dibusz Dénes-bravúrt is hozott, a magyar kapus egy tizenegyest védett nagyszerű mozdulattal. Szerhij Rebrov csapata az egész párharcban meggyőző teljesítményt nyújtott és tulajdonképpen egy pillanatig nem volt kérdéses a továbbjutása.

Így jár, aki alázni akarja Dibusz Dénest
Swierczok panenkázni próbált, de nem számolt a Fradi-kapus zsenialitásával.

Dibusz még egyet védet a végén

Egy középre bombázott lövést tolt ki, mondjuk pont Jorginho elé, de a hazaiak játékosa lesen volt, szabadrúgás kifelé. Három perc a hosszabbítás.

Dibusz van most munkában

Előbb elnézett egy középre ívelt labdát és nem tudta elütni, majd egy lecsúszott beadás csapódott veszélyesen a léc felé és csak üggyel-bajjal tudta szögletre tolni a labdát.

A semmiből gólt szerez a Ludogorec

Na, csak összejött egy újabb gól a hazaiaknak, pedig nem is ők találtak be a kapuba. Egy középre adott labda szállt át a fejek felett, Heister pedig belebotlott és öngólt szerzett. 2-3.

A Ludogorecnél a labda, de nem megy vele semmire

Az elmúlt percekben a Ferencváros érthetően visszább áll, mégiscsak 5-2-es előnyben van összesítésben. A bolgár csapat próbálkozna ugyan, de nem sok elképzelés van a passzolgatásában.

Hölgyek, urak: Dibusz Dénes!

Jó napot fogott ki a magyar kapus, a kivédett tizenegyes után itt egy újabb bravúr. A szünetben becserélt Keserü került ziccerbe, laposan lőtt, Dibusz azonban szépen védett.

Ott a harmadik ferencvárosi gól!

Most már tényleg közel az a második forduló, innen csoda kellene a bolgároknak, hogy továbbmenjenek! Tokmac indult meg a labdával a bal szélen, némi szerencsével nála maradt a labda, majd jobbal a kapu hosszú oldalát vette célba és nem hibázott. 1-3!

És akkor itt a második félidő

A Ludogorec meglépte, amit megléphetett, bejött a hétvégi bajnokin duplázó Keserü. Ferencvárosi oldalon nem volt csere.

Vége az első félidőnek, nem csak a játékosok, mi is fújhatunk egyet

Egy szavunk nem lehet eddig erre a párharcra, van esemény bőven, gólokból sincs hiány, és van még egy félidő – hosszabbítás ugye már biztosan nem lesz. Jól kezdett a Fradi, majd négy perc különbséggel szerzett két gólt, amivel úgy tűnt, hogy el is dönti a párharcot. Egy szöglet utáni fejessel szépített aztán a Ludogorec, amely egyenlíthetett is volna, de Dibusz óriási bravúrral kivédett egy panenkás tizenegyest. 45 percre van a Ferencváros a selejtező második körétől.

A bírónak kell megállítania a játékot

Kezd keményedni a meccs, rúgják egymást a játékosok. Most egy kemény becsúszásánál Zsubkov kapott a sípcsontjához és maradt a földön, a Ludogorec simán vitte volna tovább a támadást, ha a játékvezető nem fúj közbe.

Dibusz mit védett, te jó ég!

Swierczok állt a labda mögé a tizenegyesnél, panenkázva akarta becsapni a magyar kapust, aki már elindult volna az alsó sarok felé, de még vissza tudott nyúlni és a léc fölé pofozta a labdát. Óriási bravúr volt!

Marcelinho most a kapufát sem találta el

Szerencsére, mert trükkös volt a szabadrúgása. Majdnem ugyanonnan lőhetett, mint az előbb, most laposan, a sorfal alatt akarta célba venni a kaput, de mellé célzott.

Na jó, tényleg mi van itt?

Egy sima szerda estének indult, góleső lett Bulgáriában. Szépített a Ludogorec, egy szöglet után Terzijevről maradt le a Fradi-védelem, aki így közelről befejelte a hazai gólt, Dibusz mutogatott is hevesen. 1-2.

Már kettővel megy a Fradi!

Hát mi van itt? A meccsen kettővel, összesítésben pedig már hárommal vezet a Ferencváros! Zsubkov most Skvarkát játszotta meg, a szlovák ugyan rosszul vette át a labdát a tizenhatoson belül, de aztán kiszorított helyzetből, váratlanul kapura lőtt, a labda pedig a kapufa tövéről perdült be a hálóba. 0-2!

Kapufát rúgott a Ludogorec

Szinte azonnal egyenlíthetett volna a hazai csapat, ugyanis szinte a tizenhatos vonalánál sikerült szabadrúgást kiharcolni. Marcelinho állt a labda mögé és a kapufát találta el, a labda kipattant a pályáról.

Vezet a Fradi!

Megvan a nagyon fontos idegenbeli gól! Zsubkov adta be jobbról a szögletet, Haratin pedig üresen maradt a hosszú oldalon, a labdát visszafejelte, a bolgárok kapusa tehetetlen volt. 0-1!

Ez eddig teljesen rendben van

Persze még csak tíz perc ment le, de eddig az történik a pályán, amit a Ferencváros akar, vagy legalábbis, ami neki kedvez. A labda szinte ugyanannyit van a két csapatnál, a Ludogorec pedig beadásokkal próbálkozik, ha egyáltalán, de akkor meg helyén van a magyar védelem és kifejelgeti a labdát. Még mindig Haratiné az egyetlen komoly lehetőség.

A kapusoknak majd figyelni kell - a BECSÚSZÁSOKRA

Előbb Dibusznak kellett időben elrúgnia a labdát, mielőtt becsúszva szerelik, majd a bolgárok brazil kapusának, Renannak. Utóbbit Priskin veszélyeztette, azt lefújta a játékvezető, pedig kábé ugyanolyan szituáció volt a kettő.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik