Élő Magyar foci

Oda-vissza elverte a Ludogorecet a Fradi a BL-selejtezőben

A Ferencváros a hazai 2-1-es győzelem után idegenben 3-2-re verte a bolgár Ludogorecet, így kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe, ahol majd a máltai Valletta lesz az ellenfele. A találkozó öt gól mellett egy hatalmas Dibusz Dénes-bravúrt is hozott, a magyar kapus egy tizenegyest védett nagyszerű mozdulattal. Szerhij Rebrov csapata az egész párharcban meggyőző teljesítményt nyújtott és tulajdonképpen egy pillanatig nem volt kérdéses a továbbjutása.

Egy kapu fölé szálló Haratin-fejessel indult a visszavágó, ami után a Ludogorec próbálkozott ugyan, de a hazai támadások erőtlenek voltak. A Fradi ukrán védője a 17. percben már nem hibázott, Zsubkov szöglete után maradt üresen a hosszú oldalon és megszerezte a vezetést a magyar bajnoknak.

A Fradi vezető gólja:

Egy kapufán csattanó szabadrúgással riogatott a Ludogorec, majd kettőre növelte az előnyét az FTC: Zsubkov adta megint a gólpasszt és Skvarka még úgy is eredményes tudott lenni, hogy kissé kiszorított helyzetbe került, miután rosszul vette át a labdát.

Skvarka duplázta meg az előnyt:

Ezután a Ludogorec percei következtek, Terzijev szöglet után szépített, majd büntetőből egyenlíthetett is volna a bolgár bajnok, Swierczok panenkás lövését azonban kapu fölé tudta tolni a már az alsó sarok felé elinduló, majd onnan visszanyúló Dibusz – hatalmas bravúr volt.

Dibusz parádés védése:

A tempó nem hagyott alább a félidő végéig, majd a fordulás után lényegében el is dőlt a párharc, amikor Tokmac 48. percben leadott lövése akadt be a bolgár kapuba. Innentől kezdve a Fradi visszaállt, a Ludogorec pedig hitehagyottan passzolgatott, próbált még valamit csinosítani az eredményen. A semmiből összejött az újabb bolgár találat, Heister botlott bele a labdába és szerzett öngólt.

Heister peches megmozdulása:

Kedvet kapott a házigazda, de továbbra is reménytelen volt a helyzete, és ugyan láthatóan kiesett a ritmusból a Ferencváros, nem volt benne a meccsben, hogy háromszor is hibázzon védekezésben. A Ludogorec tíz emberrel fejezte be a meccset, a Zsubkovot letalpaló Motit állították ki a 82. percben.

A Fradi 15 év után vett újra sikerrel párharcot a BL-selejtezőben.

Az eléggé meggyőző teljesítményt nyújtó Ferencváros így végül 3-2-re nyert és kettős győzelemmel lépett tovább, a következő körben a máltai Valletta lesz az ellenfele.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör, visszavágó

Ludogorec Razgrad (bolgár) – Ferencváros 2-3 (1-2)

 

Ludogorec: Renan – Ikoko (Cicinho, 64.), Terzijev, Moti, Nedgyalkov – Goralski, Gyakov – Intima, Marcelinho (Biton, 64.), Tchibota – Swierczok (Keserü, a szünetben)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ignatenko (Sigér, 57.), Haratin – Skvarka – Zsubkov, Priskin (Lanzafame, 73.), Tokmac (Varga, 61.)

Gólszerző: Terzijev (24.), Heister (69. – öngól) illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Tokmac (48.)

Sárga lap: Keserü (85.) illetve Ignatenko (26.), , Lovrencsics (28.), Dibusz (29.)

Piros lap: Moti (82.)

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fradié az első helyzet

És csak a második percig kellett rá várni. A bolgár tizenhatos mellett jutott szabadrúgáshoz a magyar bajnok, a középre ívelt labda eljutott ugyan Haratinig, de ez őt is meglepte, így, ha nem is ziccerből, de nagy helyzetből fölé bólintott. Több volt ebben.

Megy a meccs!

Elkezdődött a visszavágó, a fehérben játszó magyra bajnok indította útjára a labdát, tiszta zöldben a Ludogorec. Három-három bolgár és magyar a kezdőkben.

És, ha már magyar foci

Akkor 1997 óta először fordult elő, hogy mind a négy kupacsapatunk győzelemmel rajtoljon. Ez volt a téma a 24.hu első sportos podcastjében, a Ziccerben. Kihagyott ziccer lenne, nem belehallgatni ;).

„A magyar futballban a játékos csak a szükséges kellék”
Ziccer címmel labdarúgó podcastot indít szerkesztőségünk. Heti témánk mi más lehetne, mint a BL-, EL-selejtezők, ezúttal Kele János, Nagy József és Kálnoki Kis Attila szemüvegén keresztül.

Rebrov szerint ugyanakkora esélye van mindkét csapatnak

A Ferencváros ukrán vezetőedzője arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy 50-50 százalék esélyt ad mindkét csapatnak a továbbjutásra.

Nem gondolom, hogy rizikós eredmény lenne a mostani. Hasonló a helyzet, mintha mondjuk, 1-1 lenne az állás. Kis előnyünk van csak. A Ludogorec pedig biztosan sokkal agresszívabb lesz, ezt tudjuk jól. Nem szeretnék semmilyen nyilatkozatra reagálni, engem csak az érdekel, ami a futballpályán van, ott kell nyerni

nyilatkozta.

www.fradi.hu

Megint Priskin kezd a Fradiban

  • Ludogorec: Renan – Ikoko, Terzijev, Moti, Nedgyalkov – Goralski, Gyakov – Intima, Marcelinho, Tchibota – Swierczok
  • Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ignatenko, Haratin – Skvarka – Zsubkov, Priskin, Tokmac
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik