Magyar foci

Az EL-szerepléstől és a külföldi szerződéstől is eleshet a DVSC játékosa

Bódi Ádám megsérült.

Sérülés miatt biztosan kihagyja a két FK Kukesi elleni EL-selejtezőt a DVSC középpályása, Bódi Ádám, akinek a bokájával vannak gondok – írja a Debreceni VSC hivatalos honlapja.

A bokám folyamatosan fáj, és egy darabig biztosan nem tudok pályára lépni. Nagyon sajnálom, hogy ki kell hagynom az albánok elleni mindkét meccset. Vártam már, hogy valamelyik európai kupában ismét pályára léphessek a DVSC színeiben, hiszen az előző két szezonban nem szerepeltünk a nemzetközi porondon, és nagyon szerettem volna segíteni a játékommal. Korábban én is átéltem nagy pillanatokat a Lokival, bíztam benne, ezúttal is így lesz

– nyilatkozta Bódi Ádám.

A középpályás az esetleges eligazolásáról is beszélt:

Egy sérülés soha nem jön jókor, de ez most a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a nemzetközi szereplés mellett eleshetek egy külföldi szerződés esélyétől is. Több országból érdeklődtek irántam, lett volna lehetőségem egy másik bajnokságban futballozni, sajnos azonban ez a lehetőség egyelőre elúszni látszik. A napokban több orvossal konzultáltam, velük együtt keressük a legjobb megoldást, hogy minél hamarabb felépüljek.

Kiemelt kép: dvsc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.