Magyar foci sport

Új játékosok tűntek fel az edzőmeccsen ikszelő Debrecenben

Az ukrán FC Minaj ellen lépett pályára a Loki.

A DVSC az ukrán FC Minaj csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen. A hatalmas hőséggel mindkét együttesnek meg kellett küzdenie, ennek ellenére már a 4. percben megszerezte a vezetést a Loki: egy indításra Zsóri futott rá, egy ukrán védő menteni szeretett volna, ám nagy igyekezetében a kifutó kapus felett a hálóba fejelte a labdát – írja a klubhonlap.

A hazaiak mezőnyfölényben futballoztak, több ígéretes lehetőséget is kidolgoztak, a vendégek kapusának többször is nagyot kellett védenie. Egy kontra végén mégis az ukránok szereztek gólt a szünet előtt.

Másodosztályú csapattól kapott ki a Fradi két héttel a BL-selejtező előtt
2-1-re nyert Ausztriában a brazil Red Bull Bragantino.

A második félidőben inkább mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk ritkábban forogtak veszélyben, de azért egy-két lehetőség adódott mindkét oldalon. A Debrecenben csereként pályára lépett Bévárdi Zsombor, aki egy ideje a Lokival készül,  két saját nevelésű fiatal, Biró Péter és Kerekes Krisztián (az előző szezont mindketten a DEAC-nál töltötték), valamint Kóródi Nándor, aki Balmazújvárosból tért vissza.

A 81. percben átvette a vezetést a Minaj: egy lövést még bravúrral hárított Hrabina, ám a kipattanót Shpak a hálóba lőtte. Nem sokkal később azonban egyenlítettek: Biró szöglete után Barna Szabolcs a lécet találta el, a kipattanót pedig Kerekes a hálóba fejelte.

Felkészülési mérkőzés:

DVSC–FC Minaj 2-2 (1-1) 
Gólszerzők: Zanko (öngól, 4.), Kerekes (88.), illetve Sevcsuk (41.), Shpak (81.)

Kiemelt kép: dvsc.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.