Magyar foci

Másodosztályú csapattól kapott ki a Fradi két héttel a BL-selejtező előtt

2-1-re nyert Ausztriában a brazil Red Bull Bragantino.

A brazil másodosztály listavezetője, a Red Bull Bragantino volt az Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros ellenfele a felkészülés során. Szerhij Rebrov csapata eddig jól szerepelt: három szlovén ellenfelét egyaránt legyőzte. A harmadosztályú Sampion Celje ellen 9-0-ra, az élvonalbeli NK Celje ellen 2-0-ra, az NS Mura ellen pedig 4-1-re nyert korábban.

Két héttel a Ludogorec elleni BL-selejtező előtt azonban most beszaladt az első vereség: a brazilok 2-1-re győztek a Gróf – Botka, Takács Zs., Frimpong, Leandro – Csonka, Sigér – Isael, Skvarka, Nguen – Szihnyevics kezdőcsapattal felálló zöld-fehérek ellen.

Válogatott klasszis lehet a Fradi nagy dobása
Az NB I bajnoka a Dinamo Zagreb elől szerezte meg Eldar Civicet.

Már 2-0-ra is vezettek, ezen szépített Mikalaj Szihnyevics a 49. percben, amikor 17 méterről lőhetett, és gyönyörűen rúgta ki a jobb alsót, egyenlíteni azonban már nem tudtak, annak ellenére sem, hogy sort cseréltek. A 60. perctől a Gróf – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Haratin, Wilmots – Zubkov, Rui Pedro, Szerető – Priskin összeállítású együttes volt a pályán.

A Fradi holnap a bolgár bajnok Lugoroec mögött második helyen zárt CSZKA Szófia ellen folytatja az edzőmeccsek során.

Felkészülési mérkőzés:

Ferencváros–Red Bull Bragantino (brazil) 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Szihnyevics (49.), illetve Ytalo (13.), Barreto (21.)

Kiemelt kép: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.