Magyar foci

Fontos megállapodásokat kötött az MTK

Kata Mihály profi szerződést kapott, Zuigeber Ákos hosszabbított.

Az NB I-ből kieső MTK Budapest hivatalos honlapján jelezte: a 17 éves Kata Mihály profi szerződést írt alá, míg a 16 éves Zuigeber Ákos hosszabbított. A világbajnoki részvételt kiharcolt U17-es válogatott alapemberei iránt jelentős hazai és külföldi érdeklődés volt, de klubunk hosszútávú megállapodást kötött az U19-es korosztályban aranyérmet szerzett fiatal játékosokkal – teszi hozzá az mtkbudapest.hu.

Mindketten korosztályuk kiemelkedő játékosai, ennek megfelelően volt egy állandó érdeklődés irántuk, amely a világbajnoki részvétel kiharcolása után csak tovább nőtt. Mindkét fiatal játékossal már hosszabb ideje elkezdődtek az egyeztetések, hiszen szeretnénk, ha ők a klub hosszútávú jövőjének a részei lennének. Szerencsére ezt nem csak mi gondoltuk így, hanem a játékosok is. Az MTK Budapest ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent megtesz azért, hogy mielőbb minél sikeresebb pályafutás várjon rájuk a felnőtt futballban is, de természetesen a játékosok is tudják, hogy nekik kell minden edzésen és minden mérkőzésen bizonyítaniuk a képességeiket. Két teljesen más típusú játékosról van szó, de számunkra mindketten egyformán értékesek, hiszen a korosztályukban, de még a korosztályuk felett is már most kiemelkednek a mezőnyből a saját posztjaikon

– mondta a szerződések aláírását követően Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója.

Kiemelt kép: mtkbudapest.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik