A Salzburg két feltétellel engedi el Szoboszlait az Arsenalba

Az edzője szerint a világ legjobb belső középpályása lehet.

A múlt héten érkezett a szenzációs hír, mely szerint az Arsenal kilencmillió fontos, vagyis hozzávetőleg 3,3 milliárd forintos ajánlatot tett a Red Bull Salzburgnak Szoboszlai Dominik játékjogának megvásárlásáért.

Football Insider szakportál úgy tudja, a londoni klubnál régóta figyelemmel kísérik a 18 éves magyar középpályás fejlődését.

Azt már a Spox Austria hozza, hogy a Salzburg nem zárkózik el az üzlettől, ám két feltételt szabott:

René Maric, a Salzburg másodedzője egyébiránt azt mondta honfitársunkról, minden esélye megvan arra, hogy a világ legjobb belső középpályásává váljon belőle.

Kiemelt kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP